Éreztétek már azt, hogy a barátság értéktelen dologgá vált?

Úgy képzelem el magam, mintha egy falat másznék meg számtalanszor, mikor valakinek a barátságát akarnám elnyerni, aztán mikor felérnék, lerúgnak onnan. De mégis valami elhiteti, hogy de barátok vagyunk. Később, mikor meg számítanál a másikra, semmi nem történik.

Én esetemben pl., akit barátomnak tartottam, 4 éve ismerem, osztálytársak vagyunk. Soha nem állt ki értem, nem osztott meg velem semmi belső dolgot, nem úgy beszélt rólam, mintha én a barátja lennék. Amikor legutóbb szóba jöttem olyat mondott előttem, hogy ha nem is kíváncsi rám meg kell hallgasson. Sokszor beszél úgy és viselkedik velem úgy, hogy érezteti, hogy én egy teher vagyok a számára, akit el kell viselni. Néha már besokallok, hiszen nagyon sokszor eléggé paraszt megnyilvánulásai vannak, összeveszünk, és ha nem keresem a társaságát, ő el is felejti, hogy létezem, akár hetekre. Megbeszélni meg szinte nem is lehet vele ezeket, mert nem kap az ember semmilyen érdemi választ, magyarázatot, semmit. Általában legtöbbször próbálom mindenen túltenni magam, és reménykedek, hogy másképp van minden, mint ahogy én gondolom. A bocsánatkérés meg számára ismeretlen.

Szóval úgy érzem, hogy nem képviselek semmilyen értéket a szemében. Pedig amúgy jól kijövünk, mindenki úgy gondolja, hogy mi milyen jó barátok lehetünk, de ez csak a látszat.

Unom már, hogy futnom kell valaki után állandóan, mert naivan reménykedek, ha meg utánam kéne örülhetek, hogy nem vagyok kiröhögve. Utoljára kb. ha kisgyerekként volt rendes barátságom, most meg itt vagyok 1 nap híján 19 évesen és a kutyát sem érdeklem. Úgy tűnik, mintha csak az én szememben képviselnének az 'aktuális' barátaim értéket, én az övékbe nem. Mindenki önmagával, a saját jólétével törődik, az embertársak meg csak valamilyen kiegészítésként vannak jelen, ha épp kellenek, elérve ezzel a látszat barátságot. Lassan már senki senki szemében nem jelent fontos dolgot a barátság. Tökre el vagyok keseredve. Legalább egy jó baráttal akartam volna elhagyni a középiskolát, nem úgy mint a kisujjam.

Éreztetek már hasonlót?