Csak én érzem ilyen rosszul magam emiatt?

Nem akarom, hogy a szokásos önsajnáltatás legyen, ezért a lényeget írom.

Idegennek érzem az embereket magam körül. Nem félek tőlük vagy pánikolok, de valami megmagyarázhatatlan viszolygást érzek, mikor elnézem, hogyan hazudnak, szeretnek, csalnak, megvetnek, gúnyolnak és beárulnak - azaz ahogyan viselkednek. Na nem vagyok én magasabb prioritású, de valahogy nincsen senki sem körülöttem, még a tömegben is egyedül érzem magam. Mintha nem lennék lélekben ide tartozó. Érzelmileg bizonytalan vagyok közöttük, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Túl gyorsan változik minden, én meg nem szeretek sietni. Túl modern és túl kommunikatív. Én nem vagyok a technikai újítások embere, a régies dolgokat szeretem. Valahogy senki sem figyel rám, senkit sem érdeklem. Mintha nem is léteznék. Ha boltban vagyok, levegőnek néznek. De máshol is alig figyelnek rám. Nem egyszerűen magányos vagyok, hanem...idegen e világban. Vagy a világ idegen számomra. Én nyugalomban akarok élni, nem szeretem a folytonos változást, a rohanást. De mintha egyre jobban pörögne mindenki. Valahogy...elveszek e korban.