Mit tehetnék, ha irigylem a legjobb barátnőmet, amiért a családja mindent a feneke alá tesz?
A legjobb barátnőmmel már lassan 10 éve ismerjük egymást, nagyon sokáig semmi gondnem volt, az utóbb 1-2 évbe jöttek ki a problémák a kapcsolatunkban, mióta mindkettőnknek komoly kapcsolata van.
A barátnőm tehetős családból származik, ahol mindent a gyerekek alá tesznek, a párja ugyanilyen családból jött. Én elég szegény körülmények között élek, egy forintot sem tudok félretenni az egyetem mellett megkeresett pénzemből, mert minden elmegy arra, hogy beleadjak otthon a költségekbe és megvegyem magamnak a szükséges dolgokat.
A helyzet az, hogy régóta már csak azt látom, milyen könnyű a barátnőmnek, hiszen ő is minden alkalommal hangsúlyozza ezt. Már el van tervezve, hogy mihelyst befejezik az egyetemet, kapnak egy lakást a srác szüleitől, mindkettejüknek melegítik már a biztos munkahelyet a rokonok, diploma után már fizetik a szülők az esküvőt.... értitek, lakás, esküvő, munkahely - semmiért egy ujjukat nem kell mozdítaniuk. Én eg itt vagyok, nulla kilátásokkal, sem nekem, sem a páromnak nincsenek befolyásos rokonaink, semmi kilátátásunk vagy lehetőségünk a jövőt illetően.
Igen, én bevallom, hogy egyre többet irigykedem. Tudom, hogy a barátnőm egyébként nem felvágásból ecseteli ezeket a dolgokat, hanem azért, mert neki egy teljesen természetes dolog az, hogy mindent a feneke alá raknak, hiszen ebben nőtt fel, mégis rossz érzés állandóan ezzel szembesülni. Próbálom terelni a témát, de mindig visszatérünk ugyanide, én meg egyre kevésbé szeretek már találkozni vele emiatt...
Szégyellem magam, amiért így érzek, de amikor már erőn felül tanulok és dolgozok, akkor igenis igazságtalannak érzem, hogy másnak egy ujját sem kell mozdítani ugyanazokért a dolgokért... :/
"Az olyan kis elkényeztetett gyerekeket, mint a barátnőd nagyon meg fogja szívatni az élet mert ha majd jönnek a problémák akkor azt nehezebben fogja elviselni pláne megoldani. "
Ezzel vígasztalod magad, amikor látod, hogy mások mennyivel jobban élnek? Tévedsz. Kaparhatsz te egy életen át, akkor sem fogsz soha ott tartani, mint a kérdező barátnője, akinek HA problémái lesznek, akkor majd mindig ott lesz neki a szülei pénze, a rokonai protekciója, plusz egy idő után a jó munkahelyéből adódóan a saját pénze és a saját kapcsolatai. SOHA nem fog odasüllyedni, mint te, aki annyira mélyen van, hogy abban leli örömét, hogy másoknak majd milyen rossz lesz.
Nálunk is ez volt, csak én voltam a jobb anyagi helyzetben lévő barátnő. Őszintén szólva nekem meg az esik rosszul, ahogy az emberek gondolkodnak a jobb anyagi helyzetben lévő emberekről, utálom, hogy titkolózni kell, mert egyébként megszólnak.
30 éves vagyok, a nagyszüleimnek semmije nem volt, a szüleim küzdötték fel magukat. Egy testvérem van, a barátnőmnek 3 volt. Ha úgy vesszük, minden a seggem alá volt téve, a barátnőmnek semmi, de én soha nem hencegtem előtte semmivel, igazából a valós anyagi helyzetünk kb. 20%-át mutattuk mindig is.
A mi barátságunk akkor kezdetr megromlani 10 év után, amikor egyetem alatt összejöttem a fèrjemmel. Orvosok vagyunk mindketten, ebből adódóan egyesek szerint sznobok is. Sajnos a barátnőm is így gondolta. Felköltözötr Pestre, mi kaptunk a szüleimtől egy családi házat. Egy faluban, mert faluba vágytunk. Kertészkedünk, állatokat tartunk, de a barátnőm szerint sznob vagyok.
Nem tudom, miért kellene szégyellni azt, hogy a szüleim felküzdötték magukat. Mi is arra törekszünk a férjemmel, hogy a gyerekeinknek mindent meg tudjunk majd adni. Ezért ügyel heti több alkalommal, ezért rohan a klinika után a magánrendelésére.
Nem kevés áldozatba kerül ám a pénz, nem.kell irigykedni. Alig van együtt a családunk és anno apukámat is alig lehetett látni, mert szinte állandóan külföldön volt. Azért, mert minden a seggem alá lett rakva, 15 éves koromig minden nap azért rettegtem, nehogy valami baj érje apukámat kint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!