Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Barátság megszakad?

Barátság megszakad?

Figyelt kérdés

Régen még úgy nagyjából egy évvel ezelőtt nagyon nagy stardoll játékos voltam és ott megismertem egy lányt, aki később a legjobb barátnőm is lett. Nem találkoztunk még sose élőbe, mert még mind a ketten túl fiatalaok vagyunk, így egyikünket se engedik el, h másik városba utazzunk, de már beszéltünk telefonon, smsezünk, sykpoltunk, kameráztunk

k is, és lehet azt gondoljátok h egy internetes barátságtól ne várjak sokat, de még is sokkal jobban el tudtam vele lenni mert az osztálytársaimmal, mert ők mások mint én. Ezzel a lánnyal mindent megtudtam beszélni, még nevettünk is, tényleg imádtam (imádom) viszont tény, hogy elég sokszor vesztünk már össze és csúnya dolgotokat vágott a fejemhez. Eleinte én csak annyit mondtam, h igazad van tényleg, csak ne vesszünk össze, de így idő elteltével már betelt a pohár és máshogy reagáltam énis erre a dolgokra, és énis megmondtam a magamaét, h ő miben hibás meg mit tett stb. És most is volt egy veszekedés h reggel egy üzenet fogadott tőle, nem túl szép, valami olyasmi, h én csak egy elkényeztetett 13 éves vagyok, és egyáltalán nem különbözöm az osztálytársaimtól. Én itt tényleg nagyon ideges voltam, és csak arra törekedtem, hogy megbántsa, ha már ő is ezt teszi. Igaz, én is hibás vagyok, mind a ketten ugyanolyan hibásak vagyunk. Végén aztán tényleg annyira nagyon feldühödtem, hogy írtam neki, hogy akkor hagyjuk egymást, én befejeztem ezt a dolgot vele. Eleinte nem akartam ennyire messzire menni, de így nem beszélhet velem... Talán az is lehet az oka, hogy ő 15 éves és még egy pisis kiscsajnak tart. Remélem helyesen döntöttem, és volt már, hogy ilyesmit írtunk egymásnak, de egy hónap elteltével már annyira hiányzott, hogy írtam neki, hogy nem békülhetnénk ki újra? De most nem akarok lesüllyedni erre a szintre és máris hiányzik. Most mi legyen?

(bocsánat a helyesírási hibákért, szóismétlésekért, mert siettem)



2013. aug. 30. 08:45
 1/5 anonim ***** válasza:
A kibékülés nem "lesüllyedés". Ha hiányzik, írj neki!
2013. aug. 30. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
min vesztetek ennyire össze? ennyi információból nehéz tanácsot adni
2013. aug. 30. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Szerintem bátran bocsánatot kérhetsz , nem leszel tőle kevesebb. Am nekem is volt egy ilyen barátom , kb 3 éve ismertem meg ,volt olyan ,hogy több mint 12 órát skypoltunk. De sajnos idény nyáron elhunyt... Nagyon sajnáltam ,mert egy csupa szív ember volt és habár nem ismertem személyesen ő egy igaz barát volt... De ez van, ezt kell szeretni...
2013. aug. 30. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Igazad van, már ki is békültünk, teljesen értelmetlen volt a veszekedés :)
2013. aug. 30. 11:41
 5/5 anonim válasza:

Végigolvastam és a neten sokkal jobb fej emberekkel ismerkedtem meg eddig mint a suliban és egyéb helyeken!

Itt ha kérek osztálytársamtól 250ft ő majd a dupláját kéri vissza! (hát eléggé arcon ***** való) De neten ismerősöm 1500ft költött rám és azt mondta hogy ne hogy vissza merjem adni a pénzt! És a netes arcokkal akár egész nap beszélünk megállás nélkül mindenről. (filmek,zene,stb...) És osztálytársak hát róluk inkább nem mondok semmit! Borzalmasak. 14/f :)

2013. aug. 30. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!