El lehet valahogy felejteni valakit, aki régen a barátunk volt?

Összetett érzések: baráti szeretet, testvéri szeretet, apai szeretet, szerelem. (Mármint én tekintettem úgy rá, mintha az apám lenne.) Ez mind fűzött engem valakihez, aki 2 éven át szinte napi szinten az életem része volt . A pontos okot most hagyjuk, de részben az én, részben az ő hibájából ez a kapcsolat lassan 2 éve megszakadt. Csúnyán ért véget, mert rossz dolgokat vágott a fejemhez és nagyon megbántott. Az elmúlt 2 év nagyon nehéz volt számomra, de napról napra könnyebb lett. Az a baj, hogy rajta kívül szinte csak egy olyan igaz barátom van, akivel napi szinten tartom a kapcsolatot. Szerencsére az illető még mindig a barátom, és nem is hiszem , hogy ez változhat, mivel iránta csak tiszta baráti szeretetet érzek és nem kavarnak be az egyéb érzelmek, mint a fent említett illetőnél. Bár már eltelt lassan 2 év, néha mégis a facebook adatlapjára tévedek, pedig törölt az ismerősei közül is. Kb 3-4 havonta megnézem az adatlapját, mert kíváncsi vagyok mi van vele, hogy él-e, vagy hal-e. Tudom, hogy nem helyes, mert így sosem fogom tudni lezárni a múltat. De kevés ilyen barátom volt még mint ő és sok kedves emlék fűz hozzá és hagyott egy olyan űrt amit szerintem senki sem fog tudni kitölteni. Legbelül talán még abban reménykedem, hogy helyrehozhatom ezt a kapcsolatot és ezért nem tudom őt elengedni. Az eszem viszont azt súgja, hogy úgy kéne rá tekintenem mintha meghalt volna, hisz úgy dobott el, mint a szemetet és azok után amiket írt, neki kéne megkeresnie engem, hiszen utolsó levelében azt írta: menjek a fenébe! Ezek után igen fura lenne , ha én írnék neki. Azt viszont tudom, hogy ő soha többé nem fog engem keresni, erre tehát hiába várnék. Azt tartják, hogy ne fussunk olyan után, aki nélkülünk is boldog és akinek nem kellünk. Csak hát ezt mondani könnyebb, mint átélni.... Mit gondoltok?