Egyre nagyobb a szakadék köztem és a legjobb barátom között, de én generálom szerintem a bajt?

Tulajdonképpen irigy vagy rá és emiatt teszed tönkre a barátságotokat.

Az alábbi kettő mondatod pedig eléggé ütik egymást:

"Végzett ő is a mesteren és értékesítő lett, ami tényleg nagyon megy neki, rengeteg pénzt keres, nem dolgozik sokat, vállakozó lett már."

"de ő sosem tanult, semmiért nem dolgozott meg, csak valahogy megszerzi"

Az irigységgel, mint érzéssel én is egyetértek, hogy az a te oldalodon van csak, neked kell tenni ellene.

Egy generációval idősebbként mi is átéltünk hasonlót egy családi barátunkkal, hogy teljesen másfele kanyarodott az élete. Most már más a dolgok fontossága számára, így kevésbé tartalmasak a beszélgetések, és amolyan jó ismerős kategóriába vagyunk már csak egymásnak.

Pusztán az anyagiak, meg hogy ki merre nyaral, kevésbé számítanak ebben szerintem, mint az emberek hozzáállása. Van ugyanis nála gazdagabb barátunk, akivel mégis mindenről tudunk beszélgetni.

Ha amúgy jól megértitek egymást, akkor ne azt a három hetet irigyeld, hanem a közös programoknak örülj.

Én átéltem ezt.

Csóró, bántalmazó családból jöttem, egy gyerekkori nagyon jo barátnőm apjának meg bejött a vállalkozasa, eléggé meggazdagodtak, mire felnőttünk.

Én mentem éhberes 3 műszakos gyári melót csinálni érettsegi után, mert el kellett tartanom magam, mellette egyetem, aztán a férjemmel (akkor még csak barátom), külföldre mentünk sporolni. Az egész huszas éveink a spórolásról meg 6 nap munkáról szóltak.

Közben a barátnőm összejött a párjaval, aki szintén tehetős családból jött, ő mar kalott is egy lakást, aztan a két csalad összedobta nekik a családi házra valót, hogy a lakast is kiadhassák, besegítették őket jó munkahelyre, gyereket tudtak vállalni, utazgatni, stb.

Mi eltávolodtunk, igen, igazából mi közös lett volna bennünk, miről tudtunk volna beszélgetni? Irigy is voltam, igen. Idővel hazaköltóztünk, de anyagilag azóta is nehéz, nekünk is vannak gyerekeimk, de a régi kapcsolatot nem tudtuk folytatni.

Egyszerüen sz*r volt folyamatosan azt nézni, hogy ő kb. semmit nem tett és mégis mindene megvolt, amire vágytam, söt, soha nem fogom még csak hasonló életet élni sem, hiaba dolgozom ki a belem a mai napig.

Nem tehet rola, tudom. Szerencsés. Én meg nem. De ezzel sz*r folyamatosan szembesülni.