Nagyon csalódtam a barátnőmben, hogyan tovább? Féltékenységből rá akart volna mászni a páromra, és el akart volna engem ijeszteni mellőle? Ezért jár a bocsánat?
26 éves nő vagyok, párkapcsolatban élek lassan 2 éve.
Sokáig nem mutattam be a páromat a barátnőmnek. Nem azért, mert nem akartam volna; hanem nem jött össze a találka. Idén tavasszal ismerte meg. Az elején úgy tűnt, hogy minden rendben, nyugtázta, hogy ő a párom, majd örültem, hogy megismerték egymást.
Az volt az első jel, hogy nagyon hamar bejelölte Facebookon a páromat, bekövette instagramon. Majd amikor legközelebb találkoztak, akkor már úgy köszönt el tőle, hogy remélem még sokat fogunk találkozni.
Akkor megkérdeztem tőle, hogy mi volt ez? Annyit mondott, hogy szimpatikus neki a párom, jó hármasban lenni, csak ezt akarta kifejezni.
Majd szépen lassan jöttek a beszólások a barátnőmtől, hogy szerinte neki nem a párom lesz a férjem, hogy szerinte a párom túl jól néz ki(!), és majd biztos megcsal, meg az ilyen pasikat nem lehet egy olyan nő mellett tartani, mint én(!). Ezt már nem igazán tudtam hova tenni, olyan volt, mintha lenézne. Holott igen, a párom nem néz ki rosszul, de én sem.
Közben olyanok történtek, hogy az ősszel találkozni akartam ismét a barátnőmmel, amikor arra készültem, hogy egy kicsit helyre is rakjam a fejét. Mikor megbeszéltük a találkát ráírt a páromra, hogy kár, hogy ő nem jön. Én ezeket mind láttam, mutatta a párom. Nem írt neki vissza semmit. Ez a találka végül elmaradt, de csak nem hagyott nyugodni a dolog, csak nem hagyta abba a megjegyzéseit, és még 1x bepróbálkozott beszélgetést indítani a párommal.
Majd gondoltam egyet, hogy egy kicsit helyre teszem és én leszek aljas, ma reggel megírtam neki (nem így történt, csak triggereltem), hogy baj van, már napok óta késik, nem védekeztünk egyszer, félek, hogy terhes vagyok.
Először azt reagálta szinte ragaszkodóan, hogy NEM vagyok terhes, mert ilyen könnyen az nem történik meg.
Majd írtam neki, hogy holnap csinálok tesztet.
Erre valahogy elszakadt nála minden, jött belőle az, hogy direkt csináltatnám fel magam, hogy nem tudnám úgysem magamhoz láncolni a páromat, mert nem marad meg olyan nő mellett, mint én. (Ismét a lenézés). A lényege az volt, hogy egy aljas disznó vagyok, ha véletlen teherbe mernék esni attól, akit tőlem el akar önző módon szakítani.
Ekkor elmondtam neki, hogy undorító vagy, ja és amúgy ne szarj be, mert megjött.
Erre neki én voltam az undorító, de pár üzenetre rá már szabadkozott, hogy ő csak félt engem, ezért elszakadt nála a cérna.
Az ilyen ember, mint ez a nő, nagyon messze áll attól, hogy valóban a barátod legyen. Nem mellesleg nagy gondok vannak nála.
A tettei nem érdemelnek bocsánatot, és sanszos, hacsak nem tiltjátok őt a barátoddal együtt mindenhonnan, komolyabban áskálódni kezd, és durvábban kezd majd titeket szétválasztani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!