Áldoztál olyan emberre baráti szeretetet, akire tudtad, hogy valójában felesleges? Mi volt a mozgatórugója a dolognak?

Miért foglalkozunk olyan emberrel, akiről tudod hogy kár, nem érdemli meg?

Te mégis sokáig áldozol rá a drága idődből, reménykedve: találsz viszonzást mégis. Hogy mégis érdekli egyszer majd, hogy mi van veled. Aztán persze nagy nehezen felocsúdsz: nem érdekli semmi ami veled kapcsolatos. Esély sincs rá. Bónuszként nem is érti, miért vársz tőle dolgokat viszont. DE, amikor az érdeke úgy kívánja, megtalál téged. Ha nagyon unatkozik, bedobja nem e találkoztok, nem e mehetne át hozzád? Akkor még képes megkérdezni azt is, hogy mizu? Természetesen a válasz abban az esetben sem érdekli. Szóval csak a saját érdeke mozgatja, semmi más.

Ti is jártatok már így? Hányszor sétáltatok már be a f.erdőbe önként?

Én most nagyon berágtam egy ilyen "kedves ismerősre" vagy talán inkább magamra, hogy miért pazaroltam rá a drága időmet, amikor tudtam, hogy semmire sem számíthatok.

Sajnos nem az első ilyen ember az életemben, akire elpocsáltam az időt, a szeretetemet.