Nagyon rossz ember vagyok, hogy a barátomat magamra hagytam és játszottam vele?

Egy éve megismerkedtem egy embert netről. Magányos volt, nagyon rossz családi élete volt. Én ugyan fel sem foghatom, hiszen nekem van szerető anyám, neki paranoid skizofrén anyja volt, és testvére is börtönviselt volt. Ezt a srácot hívjuk most Adolfnak. Adolf nagyon magányos, egyetemista művelt ember, mindezek mellett mindent megpróbált nekem adni, mindig meghallgatott, és segített ha tudott. Én ehelyett csak chatoldalakon ismerkedtem, és problémáztam. Nem foglalkoztam vele, nekem mindig fontosabb volt más barát, vagy egy anonim oldalakon megismerkedett csaj, pasi. Ha elmondta hogy neki probléma, hogy 4 hónapja nem találkoztunk úgy érzi hogy leszarom, inkább hisztiztem.

Egy ideje nem beszéltünk, mikor veszekedtünk akkor is saját magamra próbáltam az érzéseket terelni, hogy megsajnáljon.

Megbántam? Nem. Úgy érzem, hogy szabad ember vagyok, és, tény, hogy így azt a maradék hitet is elvesztette az emberek iránt, mert én csak játszottam az érzéséivel, de úgy gondolom, hogy vagyok annyira szabad ember, hogy ezt megtehetem. Nem mindenkinek lehet családja, fogadja el.

Egyszerűen nem tudok bűntudatot érezni, az oldalakon való ismerkedés számomra sokkal fontosabb mint ő. Jelenleg nem tanulok se nem dolgozok, így csak neten ismerkedek.

18/F🤙