Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Elmennétek vagy nem?

Elmennétek vagy nem?

Figyelt kérdés

7 éve vagyunk legjobb barátnők, mindketten 23 évesek vagyunk.

Én sosem voltam bulizós típus. Idén nyáron viszont ‘belehúztam’, már 8x mentünk el szórakozni. Mivel kis városban lakunk ezért itt nincs sok lehetőség erre. Mindig másik városba megyünk, mindig én vagyok a sofőr mert tömegközlekedéssel nehezebb lenne megoldani, és alkohol nélkül is jól tudom érezni magam.

Eddig akárhányszor mentünk sosem sikerült elkészülnie a megbeszélt időpontra. Van hogy akkor kezd el fürdeni amikor már ott vagyok érte, legutóbb pl. amikor írtam neki hogy indulok akkor közölte hogy ő még otthon sincs mert épp egy másik barátnőjével van közös programon.

Olyan is volt hogy nem értünk oda arra az előadóra akit én nagyon szerettem volna hallani, mert nem tudta eldönteni mit vegyen fel.

Egyszer hajnali 1-kor értünk oda egy buliba aminek 4-kor vége volt, úgy hogy 1.5 órás volt az út.

Holnap a Balatonra készültünk menni, az előbb beszéltünk telefonon és szépen megkértem hogy készüljön el időben mert nem szeretnék 2 órát vezetni azért hogy 2 órát töltsek el a szórakozóhelyen.

Erre ő azt reagálta, hogy “ne hisztizz nem maradsz le semmiről, úgyis sz.r buli lesz”. Mondtam hogy jó akkor ezzel most el is vette a kedvem az egésztől és ha úgyis “sz.r buli lesz” akkor nem megyünk. Erre azt mondta hogy jólvan szia és lerakta a telefont.

Azóta írt hogy attól függetlenül elmehetünk megnézni, meg hogy ne variáljak hogy mégsem megyünk ha már egyszer megbeszéltük mert ez nem korrekt.

Tényleg elvette a kedvem ezzel a kijelentésével, de nem szeretem megszegni az ígéreteimet.:( Ti mit tennétek ebben a helyzetben?


2024. júl. 19. 16:23
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Nem mentünk, jól össze is vesztünk. Azóta sem beszélünk.
2024. júl. 22. 00:44
 12/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem baj kérdező. Semmit nem vesztettél. Az ilyen nem barátnő. Örülj, hogy megszabadultál tőle.
2024. júl. 22. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Ne is bánd, kérdező.

Olyan gonosz volt ez az álbarátnő, hogy direkt képes volt az időt húzni, hogy lemaradj a keedvenc előadódról. Az ilyen minden, csak nem barát.

2024. júl. 22. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!