Mit gondoltok róla, igaz barát az ilyen ember?

Van egy barátnőm, aki úgy vall a mi barátságunkról, hogy "mi vagyunk a legjobb barátok." Sokszor nem értem, hisz a viselkedése és a tettei sokszor nagyon mást mutatnak, egyszerűen nem értem, hogy szerinte ez normális, vagy csak megjátsza magát.

Először is:

Csak akkor tud örülni a sikeremnek, boldogságomnak, hogyha nála is minden klappol, ő is boldog, ha nem , akkor elég durva féltékenységi roham tör ki rajta, folyton elsírja magát.

Sokszor olyan érzés, mintha nem venne komolyan.

Pl.: Rossz családi háttérrel rendelkezik, és mikor az én családomban vannak zűrzavarok, nem mondhatom el neki, mert ő mindig jön azzal, hogy örüljek míg ez a probléma, mert nála ez és az van.

Egyszer hátba szúrt, és kb 3-4 napig sajnálta ezt az egészet, majd mintha mi sem történt volna. Ha bárki kérdezte, hogy már nincs e semmi baj emiatt, mindig már szinte erőszakosan válaszolt helyettem, hogy "nem, már nincs, ugye?" (Kérdezi tőlem).

Nem érti, hogy mért nem mondok el neki semmit, bántja nagyon, nem is találkozok vele iskolán kívül azóta az eset után.

Alapjáraton nagyon segítőkész és jól el lehet vele beszélgetni, de a most felsoroltak miatt nem tudom, hogy mit gondoljak róla.

Olyanokat mondott másoknak, hogy mellettem mekkora egy senkinek érzi magát, és hogy kicsit féltékeny az én "könyebb" életemre.

Nem mondom azt, hogy én Szent lélek vagyok és, hogy nem bántottam meg soha, nekem is van egy stílusom, de a fent felsoroltak közül egyik sem igaz rám.

Mindketten kamaszok vagyunk, középiskolások.

Talán nála így mutatkozik meg a kamaszkor?