Régen egy munkahelyen dolgoztunk, jókat beszélgettünk, jól elvoltunk. Egyszer majdnem összejöttünk egy buliban, akkor megbeszéltük, hogy nem ezt akarjuk, nekünk fontosabb a barátság. Meg persze mindkettőnknek van stabil párkapcsolata. Azóta különböző munkahelyre kerültünk, írásban meg telefonon tartjuk a kapcsolatot. Ezek egyre ritkábbak, legalábbis részemről, mert egyre kevésbé érzem szükségét ennek a barátságnak. Ha még mindig a munkatársam lenne, akkor szívesen elbeszélgetnék vele, munkaidőben, de a szabadidőmben úgy érzem ez már nem fair a párommal szemben. Nem olyan mintha lelkileg megcsalnám? Legalábbis nekem bűntudatom van. És nem szeretném ezt a barátságot emiatt fenntartani. Mivel tudom, hogy érzékeny, szorongó és magányos, nem akarom még én is bántani, mivel nagyon ragaszkodik a barátságunkhoz de csak mert nincs más, ezért valahogy kíméletesen kellene leépíteni az életemből. Ti ezt hogyan tennétek?
Ez az emberen múlik, hogy az ösztönét mennyire tudja elnyomni és tiszteli őt annyira, hogy ne feküdjenek le.
febr. 22. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 anonim válasza:
Volt férfi barátom, közös barát volt a férjemmel. Nem tetszettünk egymásnak, nem állt fenn a veszély, hogy valamelyikünk többet akarna.
febr. 22. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
4/14 anonim válasza:
Úgy tűnik, te nem akarod. Szóval nincs értelme
febr. 22. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
5/14 anonim válasza:
Ha mindkettőnek van társa és nem ábrándozik a másikról, nem gondol rá mindig szexuális vággyal amikor találkoznak akkor lehet...
Ha csak az egyiknek van párja, de az egyedülálló félnek tetszik a másik az bazira pocsék és kellemetlen tud lenni.
Ha egyik sem vonzódik a másikhoz és egyedülálló mindkettő, akkor lehet barátság. De ez ritka.
És ha az egyiknek lesz valakije a másiknak eléggé rossz lesz.
febr. 22. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
6/14 anonim válasza:
Nem megcsalas a baratsag.
febr. 22. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
7/14 anonim válasza:
Szerintem van értelme. Nekem is van férfi barátom, még egyetemről. Amióta lediplomáztunk elég ritkán találkozunk de így is elég mély a barátságunk. Valószínűleg egyikünk sem érez csak tisztán barátságot de nem volt ebből még nagyobb gond.
febr. 22. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
8/14 anonim válasza:
"Valószínűleg egyikünk sem érez csak tisztán barátságot de nem volt ebből még nagyobb gond."
Erről van szó, sokan nem értik, ha a (házas)társak kiakadnak a "barátságokon", az ember nem hülye, tudja, hogy van mögöttes vonzalom a legtöbb esetben, és a mi nem is teszünk semmi rosszat magyarázkodás és ártatlan pillogás, az kb csak arra jó, hogy az ember idegeit pattanásig feszítse ez a kis játék.
febr. 22. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
9/14 anonim válasza:
Hogyan tenném? Fokozatosan ignorálnám de úgy hogy ne bántsam meg
Annyit még hozzá fűznék te és az ellenkező nemű barát hiába tudja hogy ez csak barátság attól még az aktuális párnál ez marhára rosszul tud esni vagy egy veszekedésnél elő jön hogy bezzeg xy nal biztos megbeszélted stb
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!