Tényleg én vagyok az idióta? Ez egy kicsit hosszú lesz.

Az életben sose kaptam olyan igazán jó barátokat...inkább kihasználtak mindig. Emiatt mai napig nincsenek barátaim, életszakaszonként viszont voltak pl: suliban, elöző munkahelyen stb. És mindig arra jöttem rá ha én nem írok nekik és én nem tartom a kapcsolatot akkor ennek az egész kapcsolatnak vége szakad.

Most is van egy barátom akinek lassan megint úgy érzem pótlék vagyok, ha egyedül van jól jövök neki. Sokszor megkapom tőle , hogy én milyen figyelmes vagyok de visszafelé én ugyan ezt a figyelmet nem kapom meg. Én úgy érzem megint kihasználnak lelkileg és többször elutasítottam az ő társaságát emiatt mostanában. Ha ő róla van szó az fontos de mikor beközöltem neki, hogy nem akarok vele találkozni mert nekem is dolgom van akkor már nem voltam neki érkdekes... mindez úgy , hogy fél órára hívott volna át ,mert megy hozzá az aktuális párja utána.

Röhejes, hogy én is el várnám hogy a barátom figyeljen rám ugyan annyira mint én ő rá? Hogy mindig én menjek mások után, miközben azt látom csak én akarom ezt az egészet fenntartani az elvileg barátságunkat?

Mindig én kapom meg a családomtól, hogy magam miatt nincsenek barátaim....de miért is ? Mert én is annyit vissza szeretnék kapni amennyit én is belefektetek egy kapcsolatba? Én ezt jogosan érzem, szerintem ennek minimum így kellene működnie. Érdek kapcsolatokat pedig elvből elutasítom.

Tényleg én vagyok a barom? Bocsánat de néha nagyon belefáradok ebbe az egész témába és félre ne értse senki....tudom ,hogy valamilyen szinten gáz az hogy nincsenek barátaim de ilyen kapcsolatok után nem fogok loholni mint egy kiskutya és ilyen helyzeteket sem akarok újra teremteni magamnak.....