Felnőttként lehet olyan új barátokat szerezni mint iskolás korban ?

Lehet, de nehéz. És sokszor úgy megy inkább ez, hogy a felnőttként "menő" emberek köré gyűlnek páran. Igen, fura, de felnőttként is kb. pont ugyanúgy vannak menő arcok.

Egyébként meg nehezen. Mindenkinek megvan már az élete, rengetegen besüppednek a semmibe. Akik meg mégis barátkozhatnának és akarnák is, azok meg már rengeteget csalódtak és inkább elengedik az egészet.

Férfiként nekem is nehéz. Eleve, a férfiak nem is igazán akarnak férfiakkal barátkozni. A nők meg azt gondolják, hogy úgyis többet akarnék és nem csak barátkozni.

A másik oldalt is megértem. Látom a nő ismerőseimnél, hogy a legtöbb srác szinte egyből többet akar, ha kedvesek velük.

Érdemes megvizsgálni, hogy miért magányosodnak el az emberek. Kezdjük ott, hogy az általános iskola - gimi után sokan szétszélednek. Elmennek Budapestre tanulni, ide-oda dolgozni. Vannak akik otthon maradnak, szakmát tanulnak egy közelebbi helyen stb. Rendre szétrobbantanak kialakult közösségeket a munka meg a lehetőségek, tanulás stb. jegyében. Ez olyan térségekben, ahol szinte alig van munka és kitörési lehetőség, rengeteg magányos fiatalt termel ki különösen azok körében, akik elmennek egyedül a fővárosba, vagy távolabb.

Én úgy érzékelem, akik ugyanazon a településen maradnak, ahol gimibe jártak, ahol találhatóak a gyerekkori kapcsolódások, ők azért többnyire elvannak. Budapesten csak azt láttam, hogy azok a hallgatók, akik ugyanabból a gimnáziumból, vagy nagyobb vidéki településről érkeztek, nos ők az egyetemet követően is tartották a kapcsolatot, s senkit nem szedtek össze az egyetemről, mintha meg se történt volna... semmi kapcsolódás. Én is így jártam.

Láttam itt valaki felhozta azt, hogy férfiak nehezen barátkoznak. Nos, erről is érdemes kicsit beszélni. A férfiakat iszonyatosan leköti a nők üldözése és a szex iránti szüntelen sóvárgás. Nem marad másra kapacitás. Ez mindkét nemet érinti, de ez az embertelen, csak fogyasztáson alapuló munkavilág kiöli a lelket, semmire nem marad idő felnőttként. Egyszerűen megfojtja az embert és a legviccesebb az egészben az, hogy ezt észre sem veszi. Ebből lesz a sok depressziós beteg ember, akik elmennek kezelésre és persze mindig az egyén a hibás. Nem is ez az elmebeteg világ.