Mit csináljak, ha nincs legjobb barátom?
Az osztályban többekkel egész jóban vagyok, de van egy társaságunk nekem meg három másik lánynak, így együtt vagyunk általában. Az egyszerűség kedvéért hívjuk a tagokat K, M és S néven.
S nem mindig van annyira szívesen velünk, viszont van egy legjobb barátnője egy másik gimiben. A lényeg, hogy vele nem vagyunk annyira összhangban.
K és M híres-neves legjobb barátnők, ami engem mindig idegesített, mert egyszerre lettünk így négyen, mindannyian barátok.
Régebben K még ha kettesben voltunk mondogatta, hogy én meg M ugyanolyan jó barátai vagyunk.( M-nek már akkor is szokása volt átlagosan két hetente hangoztatni, hogy ,,Mi K-val legjobb barátnők vagyunk!” )
Viszont nemrég összevesztem K-val és azóta ő is inkább húz M irányába. Amikor K-val összevesztünk, M-nek semmi köze nem volt a dologhoz, mégis teljesen úgy viselkedett, mint K nem is köszönt abban az időszakban.
Ezt úgy kell érteni, hogy ha hárman ülünk együtt, E/2-ben beszélnek, csak egymásra néznek, egymás felé fordulnak. Ha ott vagyok nem zavarja őket, reagálnak, ha mondok valamit, de ha egész nap nem szólok hozzájuk, senkit nem zavar.
(Tipikus harmadik kerék szerep.)
Külön-külön mindkettőjükkel teljesen jó elvagyok, M is úgy viselkedik velem, mint K-val. Csak ha együtt vagyunk, akkor vagyok így kizárva úgymond.
Régen ezek a különbségek egyáltalán nem léteztek, és ahogy előre haladunk az időben, úgy lesz egyre rosszabb. Még csak azt sem lehet mondani, hogy más irányba fejlődött a személyiségünk, mert külön-külön, mint ahogy említettem, olyan, mint eddig volt.
Nincs egy ember, akivel szoros barátságban vagyunk, kölcsönösen érdekel a barátságunk fenntartása mindkettőnket, akivel mindig jól érzem magam és nem egyedül, feleslegesnek.
Jövőre költözés miatt új iskolába megyek, ott igyekszek szocializálódni és talán egy igaz, legjobb barátot is szerezni, aki nem tesz engem mások mögé a képzeletbeli listán.
Valakinek bármilyen tanácsa a helyzettel kapcsolatban?
(Tudom, hosszú lett, köszönöm, hogy végigolvastad és írj nyugodtan, ha nem értesz valamit!)
Kérlek bocsáts meg mert a magyarom nem a legjobb, de muszáj volt írnom mert pont ez történik velem is. A legjobb barátomat tudom már 5-6 éve, de eben az évbe jött egy új lány az osztájba. Persze rögtön legjobb barátok lettek! Mindent amit az egyik szeret a másik is. Mint te mondtad, mikor külön vagyok egyikőjükkel normálisok, de mikor együtt vannak én mint ha nem is léteznek.
Nem tudom… hülye szituáció mert nem tudok rá mérges lenni ha már nem akar velem barátkozni. De csak fájdalmas. :-(
Nem vagy egyedül ebe. Azt probalom mondani.
Remélem találsz jobb barátokat. Nem leszel iskolába életed végéig, úgyis el kell majd engedni őket. Csak egy kicsit segítettek a folyamattal.
#1 Köszi a választ, meg fogom próbálni!
#2 Teljes mértékben átérzem, kitartást, biztosan megtalálod azt a közösséget, amiben jól érzed magad!
#3 Pont az a problémám, hogy én is így gondolom, csak a barátaim erőltetik, mondogatják. Nagyon kisiskolás dolog ez a kényszeres legjobb barát választás. (bár ha ők így érzik, nem tudok vele mit csinálni, csak elfogadni)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!