Hogy érint benneteket ha gondotok van és a baràtotok sablonos vàlaszokat ír?

Bocs, hogy személyes példával válaszolok, de pont aktuális:

Tegnap este szakadó esőben mentem hazafele, és a sötétben+pocsolya nem vettem észre egy hatalmas úthibát. Az autóm belement, letértem az útról, majd padka megemelte a kocsit, visszadobta az autómat az úttestre. A másik sávban egy hosszú kocsisor haladt. Az autó négy kereke a felezővonalnál ért le újra, és - mivel hivatásos sofőr is vagyok -, meg tudtam tartani a kocsit a nedves, csúszós út ellenére is, nem pánikoltam be, nem kapkodtam a kormányt. Ha a 90-es szakaszon 75-80 helyett 90-nel mentem volna, szerintem már pont átlógtam volna jobban a másik sávba és frontálisan telibekapom valamelyik autót. Szerencsére nem így történt.

Kicsit arrébb félreálltam, locsogó esőben megnéztem az autómat, nem lett-e baja, tudom -e biztonságosan folytatni az utat.

Hazaértem vele, nem volt gondja, de jobbnak láttam falvak alatt menni a főút helyett, hátha valamit mégsem vettem volna észre.. közben ideges voltam, káromkodtam, hogy lehet ilyen utakra járműforgalmat engedni. Életveszélyesen sz'r minőségű útjaink vannak.

Itthon elmúlt a dühöm, és bevillant a levegőbe pattanó autó érzése, és hogy mennyire közel kerültem a szembe jövő autókkal...

Kitört belőlem a sírás, a férjem, akivel már 10 éve együtt vagyunk pedig megkérdezte, hogy már megint mit hiszitek. Elmeséltem neki a hazautat. Megvonva a vállát ennyit kérdezett: "hát most mit kezdjek vele? Ez van"

Aztán elmondtam neki, hogy jól esett volna, ha ehelyett a flegmaság helyett megölelt volna és megkérdezi, jól vagyok-e.

Erre pedig azt válaszolta, hogy látja, hogy nincs rajtam sérülés, akkor minek kérdezze meg, jól vagyok-e.

Legjobb barátnőmnek is elmeséltem az utamat, ő annyit mondott, hogy szerencse, hogy nem történt baleset, de ha attól megnyugszom, nézzünk együtt egy hülye filmet, vagy csináljunk valamit.

Ugye, lehet érezni a különbséget a két reakció között?

11-es: ez azért elég szomorú. Párod egy érzéketlen tuskó. Én párom le is szidott volna, hogy miért nem hívtam egyből és miután megkérdezte volna, hogy jól vagyok e, együtt szidta volna az utat velem és megígértetné, hogy többet nem megyek arra vagy hogy hívom ha ilyen van vagy ilyesmi. Pedig mi is együtt vagyunk lassan 12 éve.

Ezt onnan tudom, hogy tavaly elcsúsztam a jégen biciklivel. Egyébként szerencsére nem lett bajom, sem a biciklinek, ezért napokig nem volt eszembe, hogy elmondjam, hanem vmikor kicsúszott a számon, hogy mekkorát taknyáltam pár napja. A szidás, amit kaptam érte, hogy miért nem mondtam el, lehet belső sérülésem volt, egyből nézett át, hogy van e sérülésem, és mondta, hogy soha többé ne biciklizzek jégen, főleg nem az utcán, mert el is üthettek volna stb... Nagyon jól esett az aggódás, a szidás, mert gyerekként anyámtól sose kaptam meg ezt. Szerencsére bármi bajom/ gondom/ problémám van, meghallgat és próbál segíteni. Aggódik és vigyáz rám - és persze ez mind fordítva is igaz.

Remélem 11-es még van időd változtatni és találni olyat, aki megbecsül és szeret.

Kérdezőnek pedig: attól függ, hogy mi a gond/ probléma. Plusz van olyan, amire nincs jó válasz.

Ahogy 11-es példája is mutatja, a fizikai és lelki sérülésnek teljesen más elbírálása van.

Főleg Magyarországon ahol zéró kultúrája van a lelik betegségek kezelésének, pszichológushoz menni bűnnel ér fel és mindenki letudja azzal, hogy ne hisztizzél, szedd össze magad.

Nem ok nélkül nőtt tavaly az öngyilkosságok száma és nem ok nélkül vagyunk vezetőek olyan szenvedélybetegségekben mint a dohányzás, alkoholizmus.

Amennyiben közelebbi barátról van szó, engem tud zavarni (ha a "barát" alatt nem párkapcsolati jelentéssel bíró "barátot" kell érteni, mert ott nagyon zavarna, tekintettel arra, hogy a páromtól azt várnám el, hogy azért több empátiával forduljon felém. De, ha közben mégis látom rajta, hogy igyekszik, és törődik velem, az érzéseimmel, akkor annak örülök, és sokat jelent).

Nekem is lenne saját példám:

Pont a napokban meséltem egy közelebbi barátomnak, hogy aznap úgy robbant le a busz, ami hazavitt volna, hogy sűrű, fekete füst gomolygott a motortérből, és szinte bármelyik ablakon néztünk ki, fekete volt minden. Én meg nagyon meg is ijedtem, persze, hogy a legrosszabbra is gondoltam, aztán, mikor neki mondtam ezt el, kifejezetten rosszul esett, hogy annyi reakciót kaptam, hogy "az komoly". És ennyiben hagyta, le sem reagálta, hogy azért nem veszélytelen helyzetben voltam..

Na, az ilyen, nagyon rosszul tud esni://