Mit tegyek, ha egy barátnőm folyamatosan csapolja az energiámat?

Nem telik el úgy nap, hogy ne arra ébrednék, hogy már megint egy litániát írt Messengeren, amit végigolvasni/értelmezni is rengeteg idő, arról nem is beszélve, hogy válaszolni rá. És persze ha nem válaszolok azonnal behisztizik, duzzog, de legalábbis könyörögni kezd hogy csak egy mondatot reflektáljak, mert tudja hogy elfoglalt vagyok, de fontos lenne neki a visszajelzésem. Mert sokszor csak estére jut időm a sok teendő mellett. Ő is jól tudja, hogy 7/7 nap dolgozom, háztartást vezetek, húszfelé szakadok mindennap, de kvázi elvárja, hogy a napjaim egyetlen szabad pontját, az estéimet rá áldozzam. Egyik nap Igazából kedvelem őt, egy egyetemi évek alatt meismert barátnőről van szó, évek óta nem láttam, nehéz neki most sok szempontból, ahogy nekem is,úgyhogy eleinte őrültem is neki, hogy újra összefújt minket a szél, és elkezdtünk összejárni, tartani egymásban a lelket, jókat beszélgetni. De ez egy idő után átfordult abba, hogy míg én heti egyszer öntöm ki neki a szívem, mert se időm, se energiám az egész napomat panaszkodással tölteni, ő napi szinten azt várja, hogy rendelkezésére álljak, mint lelki szemetesláda, az ő életét éljem, beosztja az időmet, ha véletlen nincs időm vele beszélni/találkozni, átmegy ilyen passzív-agresszív sértődött mimózába. De sokszor még ha ott vagyok vele, meghallgatom, akkor is random besértődik szarságoko, pl. ha nem egészen úgy reagálok ahogy várta, akkor fejemhez vágja hogy nem vagyok elég empatikus, csak magammal törődök, és lehord mindennek, és odeveti hogy "akkor beszélgessük az időjárásról bäszod, másról veled úgysem lehet..." Na, ilyenkor már sírni tudnék! Én mindent megteszek, hogy megértsem őt, lelket öntsek bele, ő meg földbe döngöl, a rohadt életbe már :( Meg ilyeneket rendez le, hogy megérkezek egy hosszú utazásról/melóból holtfáradtan, ő meg ellentmondást nem tűrően közli hogy találkoznunk KELL, alighogy hazaérek már ott toporog a kapumban, és halnal 4ig mondja a magáét, akkor is ha nekem korán kell kelnem :S És még én érzem magam kellemetlenül hogy tiszta kóma vagyok, és alig bírok már figyelni, pofán ásítom stb. Már ott tartok, hogy a sírás kerülget és rettegek akárhányszor rám ír, én meg nem tudok azonnal reagálni, hogy most megint fel fogja-e húzni magát :S semmire nincs időm, energiám, a lakás egy romhalmaz, amikor végre takaríthatnék, akkor gondoskodik róla vagy ő, vagy mások, hogy ne maradjak "program" nélkül :S De nem merem neki megmondani, hogy hagyjon nekem egy kis időt elvonulni, mert muszáj egyenesbe hoznom az életem, utolérnem magam, erőt meríteni, mert akkor én vagyok az önző szemétláda, aki csak a saját életével törődik, közben meg pont hogy egyedül arra nincs időm, mert harmincfelé szakadok. Nem értem, mert ő is dolgozó, értelmes nő, tele ambíciókkal, és állandó programokkal, határidőkkel, de akkor hogy van mégis ideje arra hogy ilyen szinten rám telepedjen? Megbántani semmiképp nem akarom, ahogy említettem, elég nehéz most neki, csak annyit szeretnék elérni, hogy néha hagyjon lélegzethez jutni.