Miért lehet az, hogy már nincs kedvem/türelmem a legjobb barátaimhoz? Kifejtem.
Megpróbálom röviden összefoglalni, de sajnos lehet hosszú lesz, így nagyon megköszönöm ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa.
Mesterképzéses egyetemista vagyok és a nyáron volt alkalmam 3 hetet külföldön tölteni egy ottani egyetemen. Nagyon jól sikerült utazás volt (szakmailag és emberileg), nagyon jóba letten a többi hallgatóval akik szintén jöttek és a külföldiekkel is akikkekel kinn találkoztam. Nagyon sok dolgot csináltunk, nagyon megszerettem őket, csodálatos embereknek tartom őket, olyanok akikkel még sose találkoztam. Tényleg azt tudnám mondani, hogy nagyon megváltoztam azóta (összességében jó irányba), nagyon sokat fejlődtem. Hónapok teltek el és még mindig nagyon hiányoznak a kint megismert emberek, barátok, minden nap gondolok rájuk. Ez sokszor szomorúsággal tölt el, de összességében tényleg azt tudnám mondani, hogy boldogabb vagyok, mint valaha, teljesebbnek érzem magam.
Viszont amióta hazajöttem őszintén szólva nem igazán vágytam/vágyom a legjobb és legközelebbi barátaim társaságára. Nem tudom megmondani miért, másokkal (többi baráttal) nincs ilyen problémám. Próbáltam velük beszélni arról, hogy mit éltem ott át, milyen hatással volt/van ez rám, de egyszerűen úgy érzem nem értik.
Abban sem vagyok biztos, hogy a két dolog között van-e összefüggés. Egyszerűen az utóbbi időben eltávolodottnak érzem magam, nem éreztem azt a találkozásainknál, hogy kiemelkedően jó lenne. Nem igazán volt hozzájuk kedvem vagy türelmem. Mintha kicsit kiégettnek érezném, de nem tudom mi miatt lehet. Amikor velüük vagyok már egy ideje nem érzem azt a kiteljesedettséget, mint korábban. Felvetődött bennem, hogy a közös emlékeken kívül a jelenben mi az ami összeköthetne, de nem tudom.
El vagyok keseredve, mert nem tudom az okát, nem akarom őket elveszíteni, nem akarok senki se memgbántani, voltam a másik oldalon korábban és tudom, milyen rossz amikor valakinek problémája van veled, de nem tudja mi/vagy nem mondja meg. Én tényleg nem tudom, mi az a dolog ami hiányzik, de ezzel sem nekik, sem magamnak nem teszek jót.
Főleg azóta érzem ezt, amióta hazajöttem. Mi lehet az oka? Sok éves barátságról van szó, egy összeszokott társaságról és még sokszor (azóta) idegennek érzem őket. Mit tehetnék? Mi lehet az oka?
Köszönöm ha elolvastad!
válasza:Valoszinuleg megvaltoztal,lehet te magad se vetted ezt eszre es az uj kornyezet jobban passzol hozzad es ok jobban megfelelnek az egyenisegednek.
Jo hogy leirtad a megtapasztalasod a regi baratokrol.Igy lehet nekem is vilagosabba valik egy kapcsolatom ahol sajnos en vagyok az a fel akivel igy viselkednek.Valoszinu kiegett lehet a kapcsolat az illeto reszerol es amint te is irod talan azt se tudja mi a gond vagy nem akarja megmondani.Az az erzesem valamit keres,kutat az illeto es ennek erdekeben felhasznal masokat.
Azóta itthon nem is igazán találom a helyem, de ez más kérdés. Érdekes módon a többi barátommal nem érzek így. Tudom, hogy megváltoztam. Csak nem tudom, hogy feléjük mi változott v miért.
A másik, hogy nem is igazán értik, hogy pár hét alatt hogyan képes valaki ennyit valtozni. Miközben ott a helyi kultúrában éltem, mintha helyi lennék és igen, azt érzem, hogy ez az egész életemre kihat. Ők ezt problémásnak látják és nem értik, hogy én nem. Én nem, mert érzem, hogy ez természetes és jó és hasznos.
válasza:Most kapásból 2 dolog jutott erről eszembe.
1) érdemes lenne szervezni egy olyan közös programot, amit régen csináltatok a barátaiddal együtt, közösen, vagy valami újat, amit még nem igazán próbáltatok. Pl. elmehettek együtt szabadtéri moziba, vagy mondjuk ilyen Süllőfesztivál szintű dologra is. A lényeg, hogy a megszokottól eltérő legyen, mert a leírtakból egy megfáradt barátságról lehet szó, amire a külföldi barátaiddal együtt töltött idő mutatott rá igazán.
2) Ez egy picit összetettebb, és kérlek ne vedd magadra! Csak azt írom le, amit átéltem a másik oldalról, és ötletelésnek szánom! Gimiben volt egy osztálytársam, aki azelőtt külföldön élt évekig, és nagyon szoros barátságokat kötött kint. Azonban állandóan róluk beszélt, túlzás nélkül. Valahogy mindig megoldotta, hogy odaterelődjön a téma, és bár jó volt hallgatni a történeteit, amikor már 2-3x hallottuk, már kezdett sok lenni. Szóval.. nem lehet, hogy az itthoni barátok is így érezhetnek? (nem azt mondom, hogy biztosan így van)
Ez igazából a 3. bekezdéseben írtak miatt jutott eszembe, illetve a kommented 2. bekezdéséről. Viszont, a leírtakból, nekem úgy tűnik, hogy már ők sem teljesen úgy állnak az egészhez, mint régen.
Illetve még egy, plusz dolog, ami közben jutott eszembe. Akár az is lehet, hogy, ahogy írtad is, megváltoztál, nekik viszont még szokniuk kell az "új éned".
#3 Először is köszönöm a részletes és konstruktív választ!
Az első bekezdéshez annyit, hogy erre már én is gondoltam, hogy lehet maguk a programok is megfáradtak kissé. Fogunk menni nemsokára olyan programra amit még nem csináltunk együtt közösen, külön-külön sem gyakran. Szóval új élmény lesz, bár semmi extra, de azért kíváncsi vagyok milyen lesz.
Második: egyáltalán nem veszem rossz néven, sőt, tisztában vagyok vele, hogy sokat beszéltem a kinti dolgokról. Éreztem és tudtam is, mindig mindenről eszembe jutott valami ami kint volt. Erről nem tehetek, ez van a fejemben 0-24. Viszont mivel tisztában voltam/vagyok azzal, hogy ez sok lehet másoknak, külön fel is hívtam rá a figyelmüket, hogy "figyi, tudom, hogy sokat beszélek erről, ha azt érzed, hogy sok, nyugodtan állíts le". Tehát azt gondolom, elég nyíltan és egyértelműen lekommunikáltam, hogy megértem, ha valaki soknak érzi, csak szóljon. Ez sokáig nem történt meg, majd egyszercsak kibukott. De éppen ennek elkerülése végett kértem, hogy szóljanak hamarabb.
Azt mondtam, hogy azt érzem nagyobb nyomást helyez rám ez a barátság, mint más és ez így is van, csak nem tudom miért. Kevésbé érzem magam azóta teljesnek.
Biztos, hogy egyrészt ehhez kell idő is, de nem vagyok benne biztos, hogy az mindent megold.
Inkább talán az zavar, ahogy lereagálták, azzt, amikor az utazás utáni lelkiállapotról beszéltem. Ők problémaként tekintenek rá, nem értik. Segítő szándékkal mondják, csak sajnos visszafele sül el. Igaz, vannak rosszabb napjaim (amikor erről beszéltünk, pont egy ilyen napom volt), de alapvetően tényleg nagyon jól vagyok. Én inkább úgy tekintek erre, hogy ez egy olyan ikdőszak amin át kell mennem és majd később tudok belőle építkezni emberileg. Talán az, hogy ők ezt ennyire másképp látják és nem normálisnak látják (miközben én nem érzem normálatlannak, mert tudom, hogy ha valami számomra fontos akkor az hónapokig akár évekig is foglalkoztat).
De még így is azt érzem, hogy van egy olyan összetevője a dolognak ami nem világos előttem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!