Megbocsátanátok annak a barátnak, aki a betegségeteket használná fel ellenetek egy veszekedésben?

#1 Igazad van, nem akartam leírni konkrétan, mert félek, hogy olvassa, de akkor majd töröltetem ezt a későbbiekben.

Háttérsztori:

Nem szeretem, ami a szakmám, csak azért végeztem el, mert nem volt jobb ötletem, meg ezt el tudtam végezni és most kell meló és ezzel kell megbékélnem. Eddig nem volt alternatíva arra, hogy mi az ami ténylegesen vonzó lenne számomra.

Emiatt nehezen megy a pályakezdés, kevés az önbizalmam nagyon. Ezelőtti munkahelyemen is felmondtam, mert akkor kezdett kijönni rajtam egy durva krónikus szorongás,és depressziós is lettem, akkor mellé durván szhar volt az ottani közeg. Aztán az elmúlt félévben ez is padlóra vágott, elért a mental breakdown sok dolog miatt, terápia, gyógyszer mindenre szükségem volt/van, hogy annyira egyben legyek. Nehéz még mindig, és vannak 1 napra visszaeséseim, főleg hogy sok a nyomás kevés az öröm az életemben. A terápia segít, de a pszichológusom is arra ösztönöz, hogy menjek most örömforrásokat keresni stb. Próbálkozok, meg sokat javultam, de nem megy rögtön minden, hiába szeretném.

Ami történt:

A konfliktus annyi volt, hogy ez a barát nem bírta felfogni, hogy miért viselnek meg most a munkakereséssel járó kudarcok, miért nehéz 100%-ot nyújtanom, vagy csak 80-at. Hogy én is tudom, hogy még van 1000 másik hely ahol próbálkozhatok, nem ezzel van a baj. Aztán teljesen a saját szemszögéből nyilatkozott, nem tudta megérteni, hogy valakit miért visel meg így egy munkakeresés, ha mellette vannak még ezek az önbizalom romboló bajok, meg én is elégedetlen vagyok magammal most, ha akarok se tudom a legjobb formámat nyújtani. Amikor vele beszéltem, akkor nagyon elegem lett. Nem azt vártam volna, ha akkor elkezdik mosni az agyamat meg tanácsokat adogatni, meg fel se fogta, hogy azért sincs önbizalmam, mert látom én is, hogy nem érdekel a szakma, és így nehéz jó benyomást tenni interjún úgy hogy mellé mentálisan terhelt vagyok, meg túl sokat nem tudok felmutatni.

Aztán nem tudott kicsit sem hatni rám, vagy annyira megérteni, mint más, aztán le akartam zárni az egészet, mert láttam h*lye voltam, hogy tőle vártam valamit, aztán közölte, hogy ennek nem kellett volna ennyire megviselnie most, és egyértelműen a személyiségzavarommal beszél.

Bocsánatot egyébként nem kért, csak utána visszaírt, hogy lehet nem kellett volna ilyet mondania, neki ez mondjuk bocsánatkérés volt.

Tudom, hogy nem velem van a gond teljesen, annyit hibáztam hogy valamit elvártam volna tőle, hogy legalább megért, ami neki nehezen megy. De rájöttem, hogy ez így nem ok, és azokra koncentráljak inkább, akik elfogadnak úgy ahogy vagyok, megértik a jelenlegi küzdelmeimet, támogatnak, tudnak rám pozitívan hatni passzívan.

Csak az a durva, hogy ezzel a baráttal sok időt lógtam, és nehezen tudom elengedni főleg a személyiségzavarom miatt is, de már így is javult a helyzet. Ő részéről is van gond, hogy érzelmileg ragaszkodik hozzám.