Ezt megbocsátanátok?

Barátok voltunk, én mindent megtettem volna érte, nagyon szerettem. Egyszer csak egyik napról a másikra eltűnt. El se köszönt, csak lelépett valami csajjal. Ezt is haveroktól tudtam meg utólag. Nem kerestem, mert annyira haragudtam és fájt a dolog. 3 évbe telt, míg elfelejtettem és túltettem magam rajta. Esténként pánikrohamok jöttek rám, annyira hiányzott. De most már jól vagyok, tudok róla beszélni, egy régi ismerős számomra, semmi több. Egészen addig, amíg egy nap fel nem bukkant. 5 év után, haveroknál voltunk, és mondták, hogy van itt valaki, egy meglepetés. Mikor megláttam, lefagytam. Szólni se bírtam. Ő meg mosolyogva jön felém, mintha egy hetes kiruccanásból tért volna vissza, és üdvözöl. Aztán mikor látta, hogy nem viszonzom az ölelést, akkor félrehívott, hogy beszéljünk. Mondom hallgatlak. Azt mondta, hogy tudja, hogy bunkó volt így lelépnie, de szar időszaka volt, megbánta, stb. Mondom jó, meg van bocsátva, még valami? És akkor nem bírtam tovább, rázúdítottam, hogy milyen rosszul esett, hogy itt hagyott, hogy nem tudtam aludni miatta, azt se tudtam él-e vagy hal-e, hogy most mi van, és akkor visszajön és folytassuk mintha mi se történt volna? Röviden. Aztán nem is vártam meg, hogy válaszoljon, hazajöttem. És kiírtam ezt a kérdést, mert nagyon zaklatott vagyok, és nem tudom mit csináljak. Ti megbocsátanátok? Meg tudnátok bízni benne ezek után?

Én 25/L, ő 26/F