Jogos a csalódottságom?

Nemrég egy 20 éves barátságom ért véget.Nagyon fáj, ha véletlenül találkozunk összeszorul a gyomrom és úgy érzem nem ismerem őt. A barátságunk oviban kezdődött, nagyon sok mindent kibírt, nagyon sokat köszönhetek neki. Úgy szerettem mintha testvérem lenne. 5 éve ő férjhez ment, én egyetemre. Elmentek külföldre dolgozni, jóval kevesebbet beszéltünk, de ez nem törte meg a barátságunkat. A férjével sajnos nem kaptuk meg a közös hangot, sokszor lekezelően és ingerülten bánt velem, nem hiszem, hogy okot adtam volna rá. Volt egy közös barátnőnk, ugyanúgy ovitól ismertük egymást. Néha úgy érzem, csak akkor kellettem neki ha szükség volt rám, híres volt arról, hogy a barátnőim pasiaira ráhajtson, legtöbbször egyszerre több barátja volt. Ő is elment külföldre dolgozni. Covid idején én teljesen szétestem, gondok voltak az egyetemmel, megviselt az, hogy haza kell költözni (nagyon nincs jó kapcsolatom a szüleimmel), nem válaszoltam senkinek, a jó barátnőm egyszer keresett üzenetben, aztán megharagudott, hogy miért nem válaszolok. Abban az időszakban öngyilkos akartam lenni és úgy gondoltam mindenkinek jobb nélkülem és nem akartam terhelni vele senkit. Azóta nem beszéltünk, csak több ismerőstől kérdezte, hogy mi van velem, 20 percre lakunk egymástól(azóta hazaköltöztek), el is jöhetett volna, hogy beszéljünk, de úgy érzem nem érdekeltem annyira, hogy eljöjjön. Azóta a másik lány is hazakerült és most próbál velem kedves lenni, félek megbízni benne annyiszor kihasznált. Ő és a volt legjobb barátnőm nagy barátok lettek azóta.Hozzáteszem a legjobb barátnőm régen azt mondta, hogy soha többet nem tud megbízni benne és nem akar többé barátkozni vele, minket használt alibiként a szüleinél, ha pasizni ment(egyéjszakás kalandok voltak ezek), az esküvőjükre sem ment el(elvállalt egy külföldi munkát, pont az esküvő idejére, pedig tudta, hogy mikor lesz, mellékesen nem is fizetett semmit, még sok boldogságot sem kívánt nekik, én ott voltam mikor nagyon nehéz volt a barátnőmnek, két műszakba dolgoztam, hogy, tudjam magam szabaddá tenni az esküvő napjára). Csalódott vagyok, úgy érzem sosem szeretett egyik sem annyira, mint én őket.