Mi lenne a normális reakció arra ha egy ismerősöd állandó jelleggel csak panaszkodik és ha megoldást javasolsz a problémáira akkor leteremt, hogy megfolytod a segítségnyújtásoddal? Tényleg én vagyok a hibás?

Igen ezt értem, valahogy tudtam, ez a szándékod. Mindig jók a megérzéseim. Ez pedig érthető, tudom milyen, nekem is volt anno, szerencsére nem kolléga volt. Így hamar tudtam ignorálni, főleg, amikor elköltöztem. Igen tudom, bár én véleményt szeretek, mert a kéretlen tanácsot, akik ismernek tudják, hogy azt sem szeretem. Volt a fogadott apám, (hosszú, de érdekes sztori), ő is azt mondta, hogy nem tanácsot ad, hanem a észrevétel mondta el. És ez sokkal jobban esett is.

#9

Oké, gondoltam, ügyes vagy. Igen értem, elhiszem. Ne is, a te nyugalmad fontosabb, ezt tartsd szem előtt, kedves vagyok, amíg a másik is az. Jól látod, hagyd rá. Oh igen, tudom milyen, kb. teljesen leszív. Esetleg finom mond meg neki, hogy neked erre nincs szükséged, tisztában vagyok vele, hogy vannak akiknél ez hatásos és néha lehetünk gonoszak is. Volt, hogy a kolléganőm, aki szintén ismert, megismerte a másik oldalam, mert addigra már más megoldást nem tudtam és elfüstölt az agyam. De az az ordítás hatásos volt, kis ideig került, utána normalizálódott a helyzet és tudta meddig mehet. Igaz ez más eset volt. Bár csendes sose voltam, de mindig tudtam normális hangnemben beszélni. Ami a szívemen a számon. Sokan emiatt szeretnek, akik meg nem az az ő dolguk.

És vannak, akik már a szemem villanásából tudják, hogy baj lehet és semmit sem kell mondanom.

Kitartást, leleményességet.

#9

Szívesen, örömmel addig se a sajátommal foglalkoztam, de mind1 is. Mindig ilyen vagyok, akik ismernek tudják. Akkor örülök, hogy megnyugodtál. Ez egy jó meglátás, remélem sikerül.

Majd írd meg hogyan ment és mi lett. :)

#9

A legjobbakat :)

#9