Kinek van igaza? A fiúnak vagy a lánynak? Történetünk a megjegyzések rovatban

A lánnyal, akiről írok, 12 évig voltunk osztálytársak együtt végeztük el az általános iskolát és a gimnáziumot is, ezért szoros kötelék alakult ki, közeli jóbarátok lettünk, de soha nem volt köztünk semmi romantikus, mert ezt egyikünk sem akarta. Ezzel a feltűnően kedves, behízelgő modorú, konfliktuskerülő, mégis társasági, mindenkinek szimpatikus és mindenkivel barátságos természetű, kifejezetten okos és csinos lánnyal ez idő alatt nagyon sokat és nagyon szívesen beszélgettünk egymással az iskolákban és egymás akkori otthonaiban, gyakran rendszeresen összejártunk beszélgetni. Mindig nagyon jól érezte magát velem és éreztette velem, hogy fontos vagyok neki. 2008-ban a lány kitörő örömmel vette fel velem a kapcsolatot. Levelezni kezdtünk és az első levelében megírta nekem, „igen találkozhatunk egyszer, szívesen megtudnám, mi újság veled”, de ehhez időt kért az ELTE és a munkája miatt. Ezt nem vettem komolyan, mert úgy éreztem, hogy az elfoglaltságait kifogásnak használja. Mivel én is akkoriban jártam a SOTE nappali tagozatára, így én is ugyanolyan élethelyzetben voltam, mint ő. Mégis szabaddá tudtam tenni magam mindenkinek, aki a szabadidejét velem kívánta eltölteni. A fenti idézetet úgy értettem, hogy ha az első alkalommal minden rendben megy, akkor megint szeretne velem összejárni beszélgetésekre, úgy, mint régen. Második levelében önmagának ellentmondva felajánlotta nekem, hogy „ha nem akarok sokat várni rá, akkor szakítsam meg vele a kapcsolatot.” Ezt nem tettem meg, mert értelmetlennek tartottam az ajánlatát. Ezután tanulnivalóira hivatkozva 4 hónapig várakoztatott, ezért úgy éreztem már egyáltalán nem vagyok fontos neki. Biztosra vettem, hogy nem gondolta komolyan, amit az első levelében irt, mert nem használta ki a tavaszi szünetet, mégsem szóltam neki, mert úgy éreztem a tanuláson kivül semmi nem érdekli. Hirtelen meglepetésemre adott egy időpontot. Találkozásunk és beszélgetésünk annyira jól sikerült, hogy megígérte újra leülünk, mert nagyon jól érezte magát velem, ugyanannyira, mint régen. Többször megköszönte a lehetőséget, de nem tudta megmondani, mikor fog újra ráérni, mert azt állította, hogy „mindjárt kezdődik a vizsgaidőszak”. Tudtam, hogy hazudik, mert valójában csak 3 hét múlva kezdődött. Feltételeztem, elkezdi keresni következő találkozónk időpontját és jelentkezik, ha már tudja. Másnap kaptam tőle egy köszönőlevelet, amelyben leirta, hogy nagyon jól érezte magát, de ennek ellenére fura módon semmilyen utalást nem tett a folytatásra. 1 hónappal később születésnapja alkalmából felköszöntöttem, hogy megtudjam mi újság vele. Jóhiszemű optimizmusból azt feltételeztem, hogy sok tanulnivalója és munkája van, ezért nem jelentkezett új időponttal. A nyári szünet alatt, amikor dolgozni kezdett, a helyzet nem változott, ezért úgy éreztem semmi sincs rendben és valamit eltitkol előlem. Ekkor visszakerestem a leveleit: az elsőt, a másodikat és a köszönőlevelét. Majd eszembe jutott a várakoztatása. Igy jöttem rá az igazságra. Nem akar többször találkozni velem, mert már egyáltalán nem voltam neki fontos. Az első levelében leírtakat valósította meg. Ennek ellenére ígéretet hazudott és szegett meg, majd hamis látszatot tartott fenn. Úgy tett, mintha 5 hónapig „nem érne rá”. Ezután szembesítettem a lebukásával és az átverésével és még ő volt megsértődve. Utolsó levelében beismerte, udvariasságból hazudott, hogy elkerülje a konfliktust sértődést haragot, jó szájízzel távozzon és jó színben tűnjön fel. Azért ígérte meg, hogy újra találkozunk, mert nem gondolta komolyan. Azért „nem ért rá” 5 hónapig, mert nem akart tovább beszélgetni, mert már egyáltalán nem voltam neki fontos. Ennek ellenére többszörösen időpontokkal hitegetett. Akkor szakítottam meg vele a kapcsolatot, amikor véletlenül a fülembe jutott, ugyanezt az átverést megcsinálta rajtam kívül még három másik fiúval is.