Állnád a szavad ilyen esetben?
Az egyik osztálytársammal sosem bírtuk egymást, de közös baráti társaság van, és mindig volt köztünk egy álmosoly egymás felé.
Még novemberben volt köztünk egy fogadás, aki veszít, annak a nyári sulis táborig híznia kell 20 kilót. Nyilván mindketten belementünk, mert ennél jobban nem tudnánk megalázni a másikat. Én vesztettem, és alapvetően nem tartanám a szavam, viszont vele szemben ezt nem merem megtenni. Nagyon központi személyiség, aki simán megkeserítené az utolsó egy évemet a gimiben. Ezt még el is tudnám viselni, viszont olyan dolgokról tud, amikkel tényleg tönkre tudná tenni az utolsó egy évemet, és biztosított afelől, hogy jobb, ha állom a szavam.
Ti mit tennétek? Állnátok a szavatokat, és viselnétek a következményét, vagy inkább vállalnátok azt, hogy pokollá teszi az utolsó éveteket? 51 kiló voltam a fogadás pillanatában. Már 57 vagyok, de egyre inkább azon gondolkozom, hogy nem csinálom tovább
18/N
Tehát nem bírsz egy csajt. Kitaláltad, hogy kitolsz vele azzal, hogy elveszíti a hülye fogadásodat. Figyelmeztettek, hogy ha buksz, akkor van nálunk valami. Ott volt több ember is, akik előtt ezt vállaltad, majd beleestél a saját csapdádba. Erre mondják azt, hogy edd meg, amit főztél.
Én a helyedben edzenék mellette, hogy legalább egy része izom legyen. Bár fél év alatt 20 kiló hízástól így is gurulni fogsz. Hány centi vagy?
Igen, én találtam ki ezt a fogadást, mert valószínűleg nem áldozta volna fel a modell alakját, és ezzel az ő szavahihetőségét romboltam volna, ami nekem nagyon jól jönne.
163 cm vagyok
Tehát van 3 hónapod még 14 kilóra. Az majdnem 5 kiló havonta. Nem lehetetlen, de rengeteget kell zabálni hozzá. Ha sikerülne is, akkor a kalóriabeviteledet a harmadára kellene csökkenteni ahhoz, hogy egy év alatt lefogyj. De ilyen kitágult gyomorral örülni fogsz, ha ezt tudod tartani. Nem lepne meg, ha erre akaratlanul rájönne még pár kiló, és utána azon fogsz vért izzadni, hogy tartsd az akkori 75-80 körüli súlyodat. Szóval te leszel az osztály malackája az utolsó gimis évben. Ez biztos jobb?
Bár az utolsó kommentek alapján elég rosszindulatúnak tűnsz.
Pont ma emlékeztetett rá, hogy utolsó tanítási napon lemér.
Egyébként megteszem, szóval a kérdés már igazából tárgytalan.
Ki fogod hízni az összes ruhádat. Vehetsz újat mindenből, mert semmi sem fog rád jönni.
Meg fog repedezni a bőröd, striáid lesznek, ezek sosem múlnak el.
Jó eséllyel jó narancsbőrös leszel, amit évek küzdelme lesz visszasuorítani
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!