Mégis mit tudnék csinálni hogy ne érezzek így? Ez egyre rosszabb és rosszabb lesz!
Ez egy kicsit hosszabb történet lesz köszönöm annak aki elolvassa. Amit leírok egyáltalán nem önsajnáltatásból írom csak senkivel sem tudom megosztani. 16 éves lány vagyok most járok 10.-be. Általános iskolába sok barátom volt és könnyen ment az ismerkedés, könnyen szereztem új barátokat. Talán 6. osztályba kicsit kilettem közösítve, de nem igazán szóval az általános sulis életem nagyon jó volt. Majd középiskolába kerültem és minden megváltozott. Az egyik osztálytársammal régen általánosban nagyon jóba voltunk de ő 9.-be új barátokat szerzett. A legjobb barátnőm, meg egy osztállyal arrébb volt tőlem és megfogadtuk hogy legjobb barátunk maradunk de neki lettek új barátai és már nem igazán beszélünk. Próbáltam beilleszkedni, de nem ment. Így a legtöbb időmet az ikertestveremmel töltöttem akivel régen rossz volt a viszonyom de mivel ő meg sem próbált beilleszkedni,egymasra maradtunk. Az elején jó volt minden időnket együtt töltöttük de a tanárok állandóan mondják hogy miért csak ketten vagyunk hogy nincsenek barátaink meg ilyenek. Ami engem nagyon bánt. Úgy érzem soha nem tanúsítottam olyan viselkedést. Mindig segítettem ha valaki segítséget kért. Amikor nem tudtam beilleszkedni még 9.-be teljesen magamba fordultam csak suliba mentem majd haza. Nem mozdultam ki ha valaki rám írt hogy ismerkedni akar letiltottam. Az életemet az sem könnyítette meg hogy a szüleim elváltak elég csúnya körülmények között. Ami napig undorítón beszélnek egymással. Most 10.-re élértem arra a szintre hogy gyomor görcsel fekszek és kelek. Az életem kifolyt a kezemből. Csak vagyok de nem élek egyetlen embert nem tudok mondani akibe feltétel nélkül megbízok. Egyedül az ikertestveremre számíthatók. Nem vagyok talpraesett, bátor és merész. Gyenge, gyáva, és fáradt vagyok. Annyira elveszett vagyok hogy az nem igaz. Nincsen barátom soha nem is volt. Nem tudok már beilleszkedni. Az osztályom nagy része csak megjátsza hogy ki hogy legyenek barátai. Eddig azzal nyugtattam magam hogy nem baj ha nem illeszkednek be mert nem akarok ilyen barátokat. Ami még mindig áll mert egyik osztálytársammat sem bírom de rossz érzés így bejárni. Az ikertestvérem ő egyedül tök jól el van de én nem. Annyi minden össze jött most hogy azt nem tudom elmondani. És nem puffognék ha 1 hete tartana de 1 éve így van csak most tetőzödött. Van értelme holnap felkelni? Nem hiszem. Semmi értelmet nem látok az életemben. Minden napot csak túl élni akarok nem meg élni. Gyűlölik iskolába járni! Ha valaki volt hasonló helyzetbe hogy lettetek jobban? Mit csináljak? Lesz egyáltalán valaha jobb?
Köszönöm mégegyszer annak aki elolvasta!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!