Miért érzek így barátnőmmel kapcsolatban? Rossz ember lennék?

Van egy nagyon jó barátnőm, akivel évek óta nagyon jóban vagyunk. Azóta sokat is nőttünk, és teljesen más lett. Eredetileg együtt jártunk edzésre, de ő egyre kevesebbet járt, majd abbahagyta, és nagyon megváltozott azóta.

Ő eleve jobb családi és anyagi háttérrel rendelkezik, amiért mindig is irigyeltem.

Azóta, mióta abbahagyta az edzéseket nagyon megszerette a piperészkedést. Amivel nem lenne baj, de szerintem túlzásba viszi. Szinte az egész napját a tükör előtt tölti, legalább tízszer fésülködik, és állandóan sminkel, ha otthon van, ezt egyébként akkor vettem észre, amikor náluk voltam legutóbb. Ez nem is cseszne fel, de megkért, hogy fésüljem ki a haját, én pedig szóltam neki, hogy 3 perce sem fésülködött, mire elég bántó hangon kioktatott, hogy az nem fésülködés volt, hanem csak átment rajta. Na ez eléggé megbántott, de nem tettem semmit, inkább lenyeltem.

Szerintem eleve szebb arca van, mint nekem, ráadásul rengeteg (legalább 6 évig) nagyon pattanásos voltam. Múltkor, amikor találkoztunk észrevettem, hogy ő is pattanásos, ami egy kicsit megnyugtatott, hogy ő sem tökéletes. De elkezdtem magam szarul érezni, hogy mégis hogy gondolhatok ilyet? Ez viszont nem változtat a tényen, hogy sokkal szebb szerintem.

Ráadásul ő elég magas, lányhoz és korához képest, én viszont alacsonyabb vagyok egy kicsit az átlagnál. Emiatt pedig hajlamos úgy tenni, mintha én csak egy babusgatni való kis törpe, akinek az egyetlen erénye az, hogy cuki, ezzel szemben most van ez az, ahogy ő nevezi "baddie" láza, ami nála így a menőséget, dívaságot takarja, és ez nagyon zavar, mert néha már kicsit kezd olyan lenni mintha azért cukizna, hogy ő még nőiesebb(nem is igazán tudom a megfelelő szót)legyen hozzám képest. Igaz, nem vagyok bunkó, sőt, azt mondanám, kedves vagyok, de engem idegesít, hogy akárhányszor szóba jövök, jön a gügyögés, meg hogy milyen cuki vagyok, stb. Egy szó mint száz, nem tetszik ez a cukizás.

A másik, ami inkább magamon zavaró, hogy ő viszonylag keveset eszik. Ehhez képest nekem betegség miatt meg van szabva, mennyit és mikor ehetek. Így pl. ő a sima dolgokból keveset eszik, hozzám képest, aki a speckó kajából sokszor kénytelen sokat enni. Való iaz, higy nagyétkű vagyok és sokszor éhes, emiatt pedig szégyellem magam, ezért elkezdtem kevesebbet enni abból, amit nem muszáj és sokat inni, hogy kitöltse a gyomrom.

Valamint, ami magamban zavar még, hogy ő nagyon szépen lefogyott és jó alakja lett az alakformáló edzéseitől, így elhatároztam, hogy én is elkezdek edzeni külön, de sanos nincs rá időm.

Csak valahogy mindig kevesebbnek érzem magam mellette, és irigykedek. Aztán rászólok magamra, hogy egy paraszt vagyok és miért kell így nyilatkozni szegényről... Most is, hogy ezt így leírtam, úgy érzem, szapulom, pedig nem ez volt a célom, csak leírni mi bánt és nem akarom, hogy az emberek elkönyveljék egy pics@nak. Mert igazából nagyon szeretem, megértő és mindig ott vagyunk egymásnak, de vannak dolgok, amik akaratlanul is idegesítenek.

Valójában ezért írtam ki ezt, hogy vajon magamban kell túllépjek ezen, és elengedni, vagy rájönni arra, hogy csak gyerekeskedek, vagy már beszélni kell -e? Nem igazán tudtam magamban dűlőre jutni ebben az utolsó kérdésben, és ebben kérném a segítségeteket.