Egy borderline szindrómában szenvedő ember lehet jó barátja másoknak?

1. Nem szindróma

2. Nincsenek súlyossági fokai (enyhe, közepes, súlyos... ez nem szorongás, depresszió) max annyi, hogy hány pontod van a klinikai skálán (azaz az erre irányuló teszten)

3. Bno: F6030 Érzelmileg labilis személyiségzavar, visszakanyarodva az egyes ponthoz.

A kérdésedre válaszolva: Igen, lehet jó barátja másoknak, akkor, ha nem esik bele az önsajnálatba és nem folyton a dsm-t bújja, és egyéb szakkönyveket, mert az abban felmerülő tüneteket önkéntelenül is beleképzeli magába + visszaél, hogy „jaaj, ez is azért van, mert bpd-s vagyok, és ez az xy tünet is rám jellemző”.

Próbálj meg élni, és nem ezen kattogni, mert hidd el, csak magad alatt fogod ásni a gödröt.

En nagyon nepszeru voltam, vagyok mindig, es fuggoek lettek a tarsasagomtol emberek. Ugy kell elkepzelni, mintha a kedvenc tevesorozatuk vagy standup-osuk lennek. A gond csak az, barmire kepes vagyok masokert mindaddig, amig jellembeli hibat nem fedezek fel. A defekteket toleralom, mar csak azert is, mert megertem. De ha valaki pl hazudos, szar alak, es nem is velem, hanem masokkal szemben, akkor bennem orokre eltorik valami. Vegletes megvetest erzek a masik irant, es egyetlen megoldas szamomra az azonnali orok harag, hidak felegetese visszaut nelkul. Ezek az emberek nagyon megbantodnak. De hianyzom nekik, viszont evek mulva mikor belemegyek a kibekulesbe, ujra osszeveszek veluk, mert ennyire konyortelenul eltort orokre a belejuk vetett bizalmam. Nekem is hianyoznak a regi szep idok, de csak az elkepzelt barataimmal. A valosagos szemelyek egy eletre megszunnek szamomra. Csaladtagok is.

Megis vannak korulottem, es ertuk mindent megteszek.

Ezt pont egy olyan oldalon kérdezed, ahol senkinek nincsenek barátai? :D

Elvileg lehetnek barátai, de gondolom nehezebben.

A borderline mellett szar az élet, főleg a mellett, aki ezt mentségként hozza fel, vagy tagadja és úgy áll hozzá, hogy ilyen vagyok és kész (kb. mint a 2-es). Persze nem kell önsajnálatba süllyedni, de ha tagadod, azzal csak elfogadod, hogy te ilyen vagy és kész. Mintha az emberi sokféleség egyik normális verziójának hoznád fel a saját állapotodat, miközben a borderline a dolgokra történő nem megfelelő reakciókat jelenti, ami megnehezíti a saját- és ellehetetlenítni idővel a környezetének az életét és folyton fájdalmat okoz másoknak.

Ha erre fogod mentségként a reakcióidat és "fogadjon el más", mert neked nincs semmi bajod (tagadod), vagy tisztában vagy vele, érzed ugyan, hogy valami nem stimmel, de ezt nem érzed bajnak, mert "kinek nincs", akkor örökre benne ragadsz ebben és örökké fenn áll a helyzet és örökké szenvednek akik melletted vannak. Tehát ha nem erre fogod és nem mentesíteni próbálod magad, hanem tisztában vagy az állapotod probléma jellegével, csak akkor lehet fejlődni.

Ennek a legegyszerűbb formája pedig, hogy próbálj úgy élni, ahogy ép ésszel talán felfogod, de legalábbis a leírások és mások általi kontrol alapján talán kellene: Figyelj a barátaid és általában az emberek igényeire. Mint egy terápia, így fogd fel. Egy részről ne akarj mindent most: Ne írj levelet/sms-t, ne telefonálj éjszaka, mert most akarsz valamit, most akarod tudni, hogy... Ilyen nincs, nem szabad. Várj vele egy napot legalább, de akár két hetet is! Másrészről te is úgy állj máshoz, ahogy szeretnéd, hogy hozzád is álljanak: Telefonálj, írj rokonoknak, barátoknak és olyanoknak akiknek te különösen fontos vagy! És ezt tedd meg cél nélkül. A motiváció maximum annyi legyen, hogy vele mi van, hogy amit ő csinál, az ő dolga hogy halad. Hogy te tudsz-e tenni valamit.

Az elején nehéz, mert kötelesség jellege van, úgy fogod érezni, de próbáld ezt stabilan, kitartóan. Bele fog épülni a személyiségedbe a stabilitás. Nem fognak élősködőnek és/vagy zaklatónak tartani, mivel így pont az a személyiségrészed épül be, aminek a hiánya a jelenlegi tünetleírásod.

Foglalkozz mással, olyannal akinek te fontos vagy. Kitartóan, folyamatosan. Ami neked kell, az meg nem kell ma, még most, gyorsan, de még holnap és a héten sem.

Így stabilizálódni fognak a kapcsolataid és a személyíséged fejlődni fog. Az emberek nem tárgyak, amiket el kell dobálni.

Értem. A borderline-ról írtam és amellett meggyőzödéssel kiállok, mégis téged hoztalak fel példaként, amit sajnálok. Ne haragudj! (5-ös vagyok)

Egy nekem különösen fontos személy amúgy veszélyben volt, hogy esetleg rákos, teljesen lestresszelt a dolog, nem is tudtam mással foglalkozni. Se munka, se semmi. Olvastam, kutattam, gondolkodtam, mit hogy kellene csinálnia, hogy minél kevesebb esélye legyen a bajnak. De ha más ismerősöm lett volna hasopnló helyzetben, akkor is feltétel nélkül prioritásba került volna, szerintem érthető okkal, ez a normális. Tehát értem amit mondasz.

Tudom, vannak szar emberek, akik nem így állnak hozzá... önzőek, érzéketlenek.

Tőled bocsánatot kérek, ne haragudj a példaként használat miatt... De amit viszont konkréten a borderline-ről írtam és a kezeléséről, nagyon is igaz!

A legfontosabb az őszinteség. Vagy csak pár mondatban elmondani hogy mikor nincs kedved reagálni, vissza írni, talizni: bocs, most kicsit depis vagyok.

Lehet éreztetni úgyis a gondodat, hogy csak körül írod.

De szerintem a legfontosabb, hogy foglalkozzunk magunkkal. Ha elkezdesz magaddal foglalkozni, akkor egyre jobban fogod tudni tolerálni az állapotod.

Keress rá neten a párhuzamos terápiákra. És használd.