Barátként tekintek rá, vagy fiúként? Egyáltalán bízhatok benne?

Két hónappal ezelőtt ismertem meg egy srácot az interneten, egy barát kereső csoportban, ahol én kerestem a mellém való barátokat. Nagyon szégyelltem kiírni, ugyanis sosem szoktam ilyet, azonban úgy érzem életem egyik legjobb döntése volt az hogy mertem posztolni, mert rám talált ő. Azonnal megtaláltuk az összhangot, és mivel ő is abban a városban él mint én, elkezdtünk találkozgatni. Már az elején is lefektettem hogy tényleg csak barátokat keresek, kapcsolatra nincs szükségem, ugyanis szörnyű kapcsolaton vagyok túl. Megértette, és elfogadta így heteken keresztül teljesen megvoltunk egymás mellett. Megjegyzem hogy imádom a személyiségét, bizton merem állítani hogy valamilyen formában megtaláltam a másik felemet ebben a srácban. Imádom a vicceit, a probléma megoldó készségét, a figyelmességét és mindent amit nyújt, ezért én is megpróbálom a legjobbat kihozni magamból neki hogy ne legyen egyoldalú a dolog. Azonban jó pár héttel ezelőtt egy buli után találkoztam vele, és eléggé illuminált állapotban megcsókoltam őt…És ami azt illeti viszonozta. Sajnos azonnal megbántam, és rettentően gyűlöltem magam azért amiért önzően viselkedtem. És őszintén szólva azt sem tudtam, hogy miért tettem ezt…

Aznap este véget vetettem a barátságunknak mert sült a pofámról a bőr, és biztos voltam benne hogy ezek után már egyébként sem szeretne a barátom maradni. Azonban három nappal rá rám írt, és azt mondta hogy neki teljesen mindegy hogy mi történt, csak maradjunk legalább barátok amilyenek azelőtt voltunk. Boldogan egyeztem bele, mert mindennél jobban szükségem volt rá. Kilendít a mindennapokból, és színt hoz a napjaimba. Ugyan úgy barátok voltunk, ez pedig egyre erősödött azután hogy megvolt az első együtt alvós esténk, ami beszélgetésekkel meg hülyülésekkel telt. Ő volt az első fiú az otthonomban, aki nem használta ki a helyzetet, és próbált meg rám nyomulni az éjszaka folyamán. Azóta úgy érzem mintha picivel többet éreznék, azonban sosem voltam tisztában az érzelmeimmel…Sosem tudtam mi van bennem éppen. A múlt kapcsolatom óta nem tudnék ismét összejönni valakivel, mert mély sebet hagyott bennem. Azonban azt sem akarom hogy a haverom találjon mást, és majd elkezdjem engem hanyagolni. És ami azt illeti még fájna is, de nem lehetek vele ennyire önző…

Egy ideje nem bízom senkiben. Nos ennek a fiúnak a múltja egészen zűrös volt, amit inkább nem részleteznék. Egy családi tragédia után változott meg, azonban félek hogy mindaz amit felém mutat most, csak egy színjáték és valami hátsó szándékkal van felém. Két hónap után úgy vélem hogy az ember még nem ismerheti a másikat, persze ez fordítva is igaz lehet.

Vajon az érzésem most csak kuszák, mert végre találtam valakit aki igazán mellettem áll? Vagy egyáltalán bízhatok benne?