Úgy érzem, miattam halt meg a legjobb barátom. Mit tudnék tenni, hogy többet ne kerüljek ilyen helyzetbe? (lent)

Ezzel a legjobb barátommal szomszédok voltunk, a háznak ahol laktunk, hosszú folyosója volt és mindig ott ültünk, ha cigiztünk. A végén már szinte minden nap órákon át beszélgettünk. Ő (F) szerelmes volt belém, de én ezt nem viszonoztam (több, mint 30 év volt köztünk az ő javára). Megbeszéltük, ragaszkodott a barátsághoz, többet nem próbálkozott, de mindig kijött beszélgetni ha meglátott, együtt vásároltunk, még egy helyen is dolgoztunk egy műszakban (mindezek mellett volt/van párom, ő is velünk dolgozott). 2 év után találtunk másik, jobb albérletet egy utcányira. Mikor mondtam ennek a barátomnak, sírt, könyörgött, hogy ne menjek, mert ő abba belehal. Azt gondoltam, talán jobb lesz neki, ha kevesebbet találkozunk, és közben más részre raktak a munkában is, már ritkán láttuk egymást. Néhány hete egy volt kollégám mondta, hogy nem megy dolgozni, így elmentem hozzá. Elmondta, hogy halálos beteg(rákos), 2 héttel a találkozás után meg is halt. Hibáztatom magam, valahol úgy érzem, én vagyok ennek az oka(?). Hetek óta, mióta megtudtam, hogy beteg, csak sírok, most hogy elment úgy érzem, sosem leszek ezen túl. Mit tegyek, hogy többet ne legyen ilyen? Megoldás lehet, ha csak nőkkel beszélek ezentúl 2-3 mondatnál többet? Azt hittem az elején naivan, hogy a nagy korkülömbség miatt úgysem tekintene rám másként (velem egykorú lánya volt, nekem meg 6 éve párom ezt tudta) sőt, először még próbáltam viccelni is, hogy vannak a neten Olyan lányok, mire bevallotta, hogy szerelmes, a személyiségem imádja, de látva a döbbenetem, mondta, hogy megérti ha én nem, soha többé nem hozta fel. Viszont nem volt rajta kívül barátom, a páromnak sem és egyszer majd idővel szeretnénk baráto(ka)t. Mi lenne a jó megoldás, hogy kizárjuk, ha valaki máshogy érdeklődik? Elég fiatalok vagyunk még, nincs sok emberismeretünk. A dolog engem nagyon összetört, félek ismerkedni. (N)