Tényleg azért szakította meg velem a kapcsolatot, mert nem értem rá, vagy ez egy ürügy volt?

19 éves voltam, amikor összebarátkoztam egy tőlem 12 évvel idősebb nővel.

Mindenhova együtt mentünk, minden este hívtuk egymást vagy Msn-en esetleg Skype-on cseteltünk és mindig emaileztünk. Sokszor aludtam nála, akár napokig is.

Viszont néha voltak megnyilvánulásai, hogy az édesapja negatív megjegyzést tett a korlülönbségre, néha meg csak spontán elkezdett elmélkedni, hogy biztos nem ciki-e, ha ő egy ilyen fiatal lánnyal barátkozik. (A koromat amúgy sosem tudta, 23 évesen pl húsz évesnek mondott.)

Voltak kisebb szünetek a barátságban (két alkalommal, kb 2-3 hét), mert kétszer megsértettem, egyszer azért, mert megcsalt egy fiú és sokat hívtam a barátnőmet sírva, amikor beteg volt, egyszer meg azért, mert a közös kirándulás alatt beteg lettem és egy közös barátnőnkre rámordultam, mert épp nem voltam jól és utána este meg nem tudott tőlem aludni a barátnőm, mert rosszul voltam. Érthető volt az, hogy mérges lett ezekért.

Ilyenkor nem állt velem szóba, hiányzott és tényleg bántam, amit tettem, ezért ajándékcsomagot küldtem és megbocsátott.

3 évig voltunk nagyon jó barátságban, majd elment külföldre. Állandóan panaszkodott az anyagiakra, hogy drágább ott az élet és fél év után hazaköltözött.

Pont egy nehéz félév kezdődött az egyetemen és a hétköznapjaim meg a hétvégéim is elmentek a tanulásra, beadandókra, ha meg volt egy kis időm, csak feküdni akartam, kimerültem.

Próbáltam a barátnőmmel sokat beszélgetni, de nem tudtam így személyesen találkozni vele és egyszer, amikor épp ráértem végre és akartam neki üzenni, láttam, hogy letörölt Face-ről és küldött egy haragos emailt, hogy rossz ember vagyok amiatt, hogy nem találkoztam vele és ezért kizár az életéből.

A levelét azzal zárta, hogy egy korombeli csak ne akarjon vele így bánni.

Próbáltam elnyerni a bocsánatát, de ignorált.

Fél év múlva volt egy nagyon rossz életszakaszom, az öngyilkosságot is megkíséreltem, elvittek a pszichiátriára, ahol gyógyszereket kaptam.

Nagyon egyedül éreztem magam és nagyon hiányzott a barátnőm, ezért írtam egy emailt neki amiben leírtam, hogy szükségem lenne rá, mert nagyon félek egyedül, meg próbaltam vele telefonon felvenni a kapcsolatot, de leírta, hogy gonosz vagyok és hagyjam őt békén, aztán felhívta az anyukámat és neki elmondta, hogy nagyon visszataszító ez tőlem, mert amikor ő jött vissza külföldről akkor lexartam őt, most meg, hogy bajom van, akkor foglalkozzon velem.

Megint a korkülönbséggel zarta a mondandóját, hogy különben is egy korombeli kislany ne bánjon így vele és rácsapta anyukamra a telefont.

Még mindig sokat gondolok rá, még mindig hiányzik és bánom, hogy anno nem fordítottam rá több időt.

Hagytam neki éveket, hogy kiheverje a csalódást, amit okoztam és, bár nem túl gyakran, de méha ír, ha küldök emailt, kedvesen reagál.

Szerintetek lehetünk még barátok?

Vagy lehet az egész a korkülönbség miatt volt és hiába barátkoznék vele, megint ez lenne a vége?