A kapcsolat menedzselése vagy az érdeklődés fenntartása fontosabb egy barátságnál?
Elég hosszan kifejtős a sztori, lényegében egyre több ismerősömnél az utóbbit tapasztalom. Arra gondolok, hogy én az a beállítottságú ember vagyok, aki szeretné, ha minden a helyén lenne, ezért apróbb dolgokat is érdemesnek tartok beszélni, lekommunikálni a félreértések elkerülése végett. Ezzel szemben azt kapom vissza, hogy túlgondolom a dolgokat, és érzem is, hogy ezek az emberek konkrétan szarnak bele a dolgokba, sodródnak az árral. Én majdnem biztos vagyok abban, hogy korábbi esetekben pontosan azért laposodott és kopott el a kapcsolat, mert elbeszéltünk egymás mellett és onnantól egyszerűbb volt elengedni a dolgokat, mint megkeresni a megoldást a hiba kijavítására.
Tényleg az volna a megfelelő út, ha az ember nem magával a kapcsolattal foglalkozik, hanem egyszerűen csak próbálja magát folyamatosan fejleszteni, szinten tartani, hogy ezzel befolyásolja a másik ember érdeklődését?
Nekem ez annyira alulértékelésnek tűnik, bár akinél ez működik, annál valószínűleg csak az érdekek számítanak, nem a másik fél személye(most hogy csak a legaljább dolgokat említsem, akkor az a mainstream, társadalmi elvárásnak megfelelő viselkedés, öltözködés, nulla egyéniség)...ott viszont nem csak őt manipulálom, de magamat is becsapom, hogy van egy működő barátságom, miközben nincs és bármikor visszaüthet ez nekem is, pont amikor mondjuk kicsit nagyobb szükségem volna az adott személyre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!