Szerintetek mit kéne tennem, hogy ne bántam meg?
Tavaly sulit váltottam költözés miatt, így ezt a tanévet egy teljesen új osztályban töltöttem. Egész jó barátaim lettek, de voltak olyanok akikkel még nem is beszéltem, mivel szinte mindenből más csoportba vagyunk.
Az egyik ilyen srác pár napja (kb 1 hete beszélünm) rám írt, hogy egész évben nem beszéltünk.
Beszélgettünk, teljesen normálisnak tűnt.
Megkérdezte, hogy van-e kedvem elmenni valahova, hogy ne csak chateljünk, hanem személyes is beszélgessünk.
Beleegyeztem mert jófejnek tűnt.
Elmentünk fagyizni, jól szórakoztam, tök jól összebarátkoztunk. Ez volt az első alkalom hogy együtt lógtunk. Amikor indultunk volna haza, mondta hogy nagyon jól érezte magát, jó volt velem beszélgetni és hogy szerinte jó párost alkotunk. Azt is mondta hogy reméli hogy szoros lehet a kapcsolatunk.
Aztán elhivott hogy megint lóghatnánk együtt.
Lehet hogy én értettem félre, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy ő nem csak barátkozni akár velem. Én viszont csak barátkozni szeretnék vele, ráadásul ahoz képest alig ismerem. Nem szeretném megbántani, de valahogy el kellene mondanom neki hogy én csak a haverja szeretnék lenni, és semmi több. Szeretnék jó kapcsolatot tartani vele, hiszen még 2 évig osztálytársak leszünk.
Szerintetek hogy adjam a tudtára? Mit mondjak neki? Vagy mit csináljak?
Előre is köszi
16/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!