Lehet jó bartáti viszony eltérő anyagi helyzetű emberek között?

Sajnos elronthatja a kapcsolatot, pláne, ha jelentős a különbség.

Egyszerűen mások a prioritások. Ettől egyikőnk se lesz jobb/rosszabb ember.

Szerencsés természetűnek gondolom magam, mert örülök annak, ami van, nem azt siratom, ami nincs. De nem szeretem például a nagyértékű ajándékokat. Az egyik volt kolléganőm is folyton zavarba hozott, mert ő szeretett ajándékozni, csak úgy. És láttam rajta, hogy ez őt tényleg boldoggá teszi, nem volt semmi alantas hátsó szándéka, de még is zavart. Mert én nem tudtam neki ezt viszonozni. Nem várta el, de mégis.

Tudom, hogy ez más, mint ami nálatok van, de ilyesmi is állhat a háttérben akár.

Az általános anyagi helyzet gyökeresen meghatározza egy ember személyiségét. Egy szegény embernek mások a minden napi problémái, az ambíciói, az életvitele. Ha egy tehetős elkezd panaszkodni valamiről, az a probléma valószínűleg eltörpül a szegény ember problémái mellett. Viszont ez fordítva is így van, ha egy szegény ember panaszkodik egy tehetősnek, a tehetős nehezen tud az adott problémához viszonyulni, ugyanis az ő életvitele nem feltétlenül tudta volna eredményezni azt a helyzetet.

Nem feltétlenül az irigység motiválta a barátod mondanivalóját, de elég szembetűnő, hogy ő nem tekint rád úgy, mint aki a törzséhez tartozik és igazából így igaz barátság nem alakulhat ki, ugyanis ahhoz olyan szoros kötellék kell, ami családhoz hasonlítható.

Szóval igen, elég fontos az anyagi helyzet az emberi kapcsolatok kialakításakor. Előbb-utóbb kibukik ez, ugyanúgy, mint ezernyi más dolog kibukhat.

Anekdotálisan, az én baráti társaságomban van egy eléggé mélyszegénységben tengődő fiatalember. Ő keres közöttünk talán a legjobban, de a fizetésének a felét reflexből a szüleinek adja (eladósodott hitel sztori), a maradékoz pedig eljátssza/elszórakozza.

Egyén válogatja, de amint látod, nem mindegy, hogy honnan jössz és miben nevelkedsz fel.

Többévtizedes barátságaim vannak (összesen kettő) de soha nem volt a barátságunkban meghatározó az anyagi helyzet.

Hármunk közül én voltam anyagilag a "leggyengébb láncszem", mert a másik kettő egykeként egy időben folyton örökölt, ingatlanok sorozatát és komoly bankbetéteket. Én nem, de mégsem voltam rájuk irigy.

Viszont mindkettőjüknek olyan sorscsapásokat osztott az élet, hogy soha nem cserélnék vele. Az egyiküknek több év keserves kínlódás után rákban meghalt az egyszem imádott gyereke, a másik autóbaleset után tolókocsiban éli az életét. A párja elhagyta, magányos.

Szóval, önmagában nem nem boldogít és nem számít a pénz. Az jó emberi kapcsolatok a fontosak, amik sok nehézségen átsegítik az embert és erre valók a barátok.