Ki mennyire ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy barátság nélkül nincs élet?

Nem igazán hiszek az igaz barátságban, (meg az igaz szerelemben,) de határozottan jó érzés másokkal szórakozni, szocializálódni...

Elég negatív a véleményem erről, valszeg nincs is igazam, de most mit tegyek. Egy tanácsom van, hogy csináld azt, amit szeretsz, akkor magadat is szeretni fogod, nem lesz szükséged mások megerősítésére, hogy te jó, értékes ember vagy, és a végén lehet hogy azt fogod találni, hogy már nem is vagy egyedül...

Most leszek 19. Néhány éve elég depressziós voltam, és kilátástalannak láttam mindent. Eszméletlenül vágytam barátokra, barátnőre, meg egyszerűen csak hogy szeressenek és magányos voltam.minden.este. Most már valamiért nem vagyok magányos, és sokkal szabadabbnak érzem magam, ha arra gondolok, hogy nemsokára végre azt csinálok, amit akarok.

Ha nem is "öri barira" de emberi kapcsolatokra mindenkinek szüksége van.

Elég megnézni ezt az oldalt, ahol a kérdezők, válaszolók többsége csak azért kérdez vagy válaszol, hogy "kapcsolatba" kerüljön másokkal, hangoztassa a véleményét, figyeljenek rá.

A barátság és a szerelem kizárja egymást. A barátság extrákkal se nem barátság, se nem szerelem, az egy érdekkapcsolat. Szóval ha leszűrjük a barátság szóról a téveszméket és keményen (szigorúan) definiáljuk a fogalmat, akkor nagyjából kijelenthető, hogy az emberek alig 10%-ának van barátja.

Az igaz barát definíció valahol egy illúzionált szóösszetétel, hisz a "hamis barátság" nem barátság.

Bárhogy is, a társadalomszociológiai elemzésekben, kutatásokban a barátság és a szerelem között nem tartanak számon nagy eltéréseket. A magam részéről úgy vélem, hogy a barátság nem tartalmaz túlhevült érzelmeket, míg a szerelem igen. Ha ezt alapul veszem, akkor igenis fontos, mondhatni nélkülözhetetlen a baráti kapcsolat kialakítása. Más kérdés, hogy erre nincs mindenki felkészülve, illetve aki ugyan készen is áll rá, nem biztos, hogy rátalál a baráti értelemben vett másik felére.