Mi az oka, hogy nincs barátod vagy csak nagyon kevés?

Nincsenek megfelelő szociális képességeim, valamint nem vagyok magammal megelégedve külsőleg és ez sajnos látszik is (süt rólam az önbizalomhiány)..

Kicsi koromtól kezdve azt nevelték belém a szüleim, hogy szigorúan a tanulás az első, aztán a többi. Ebből pedig az következett, hogy egész életemben csak a tanulás ment és így nem voltam túl sokat korombeliek közt. Azért voltam, nem gubództam be teljesen szerencsére, de messze volt az elegendőtől. Sajnos több közös programról lecsúsztam emiatt, de szerencsére gimiben már aktívabban jelen voltam ilyeneken is és többet voltam osztálytársakkal.

Nagyon rossz vagyok az első benyomásnál; csendesebb vagyok, könnyű zavarba hozni, sokszor vagyok zavarban és ilyenkor sokan tévesen azt feltételezik rólam, hogy arrogáns vagyok és mindenkit lenézek, pedig nem ez a helyzet! :c Csak zavarban vagyok..

Idő kell ahhoz, hogy úgy ténylegesen kinyíljak, és ehhez nem mindenkinek van türelme.

Elég sok "haverom" van, akikkel nagyon jól el tudunk beszélgetni huzamosabb ideig élőben is, de olyan tényleges, igazi barátom ha van 2..

Kevés olyan van sajnos, akiről tudom, hogy szó szerint számíthatok rá bármikor és tudom, hogy törődik is velem..

De nem baj, hálás vagyok azokért, akik vannak nekem :)

Viszont neten megismerkedtem többekkel azonos zenei ízlés miatt, és velük is nagyon jól elvagyunk és mindennapi dolgokról is teljesen lazán beszélgetünk. Értük is hálás vagyok, de jobb lenne velük személyesen is találkozni majd..

Mindig nyitott vagyok új barátok megismerésére, de sajnos nem járok el otthonról sokszor és így ugye nagyon nehéz.. Ha majd újra nyitnak az egyetemek, akkor tervezek több helyre eljárni, többet társaságban lenni és hátha szerencsém lesz :)

20/L

Nagyon sokat érzek, és nagyon mélyen bele tudok menni dolgokba. A kis 10 fős csapatban ahol dolgozom felveszek egy sokkal egyszerűbb, lazább szerepet. Egy vicces, laza, aranyos srác leszek, akinek semmi gondja nincsen.

Focimeccsekről, rántott hús áráról, politikusokról, celebekről stb nem tudok beszélni, és nem is érdekelnek, de bunkó sem akarok lenni, mert amúgy kedves emberekkel dolgozom.

A másik hely, ahol egy csapat része vagyok, az a kick-box edzés. Itt nem sikerült beilleszkednem. Engem a bunyó meg a helyes mozdulatok, bemelegítéskor, lenyújtáskor pedig a pózok érdekelnek. Kissé zavar, hogy amint kis szünet van, elkezd zsongani a terem, mert mindenki trécselni kezd.

Volt sok-sok évvel ezelőtt egy lány, akit nagyon értelmesnek tartottam, és nagyon megnyíltam neki - viszont ő menthetetlenül belém szeretett, és ez tönkretette a kapcsolatunkat, mert nem tudtam viszonozni. Nagyon ritka, hogy valakivel megtalálom a közös hangot, és nem csak eljátszom a felszínes énemmel.

Volt egy másik ilyen lány is, pár év különbséggel. Ő is belém esett, aztán utána a zárt osztályra került, mert súlyos depressziója volt. Kb. ennyit tudok felhozni. Ez a "felnőtt" korom.

Gyerekkoromban volt egy nagyon jó barátom. Óvodától egészen általános iskola végéig "legjobb barátok" voltunk. Az egyetlen probléma az volt, hogy ő nagyon jó családból származott: orvos és mérnök gyermeke volt. Nagyon jó, szerető, de nevelni, fegyelmezni is tudó apja volt, és támogató, aranyos anyukája. Hatalmas kontrasztot szült közöttünk az, hogy az én apám egy erőszakos alkoholista volt - mert ezeket a problémákat a barátom nem értette, és ami a legrosszabb, el sem hitte, mikor megpróbáltam beszélni róla. Vele már csaknem 15 éve nem beszéltem; akkor költözött bentlakásos gimnáziumba, ahol aztán már új barátai lettek. Sokat gondolok rá, ugyanakkor tudom, hogy már fogalmam sincsen, hogy kicsoda, és ő sem tudja, hogy én kivé lettem.

30/F