Mi az oka, hogy nincs barátod vagy csak nagyon kevés?

Haverom sok van. Igazi barát, akire tudom, hogy bármikor számíthatok és bátran megnyílhatok előtte, nem igazán. Összesen 2.

Nem igénylem a mindennapi kapcsolatot, jó ha azonos a felfogásunk és az értékrendünk. Enélkül nekem nem megy egy őszinte mély kapcsolat fenntartása. Nem tudtam több emberben megtalálni ezt. Mostmár nem is bánom, mert munka, család mellett nem is lenne idő többre. Néha velük is azt érzem, hogy túl kevés időt tudok eltölteni.

Nagyon nem vagyok elégedett a külsőmmel, kinézetemmel, ezért elég távolságtartó vagyok, több időbe telik amíg tudok nyitni mások felé.

Másrészt meg az egész gyerekkoromat a számítógép előtt töltöttem, rengeteg társas tevékenységből kimaradtam, ezért szinte olyan, mintha a nulláról kéne megtanulnom szocializálódni.

Interneten viszont sokkal nyitottabb vagyok, mert nem a kinézetem alapján ítélnek meg, rengeteg havert szereztem különböző játékokból, akikkel aztán való életben is tartjuk a kapcsolatot, szóval nem mondanám, hogy nagyon kicsesztem volna magammal, csak kicsit megnehezítettem életemet.

Enyhén, de autista vagyok.

Nem tudom magam megértetni az emberekkel, nem tudom magam "eladni".

A spektrumzavaromtól független, hogy nincsenek nagyon témáim, szerintem elég unalmas, otthonülős vagyok. Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne ismerkedni. Ráadásul az emberek nagy részének rengeteg haverja, ismerőse van, és nehéz "kitűnni", hogy engem is potenciális barátként kezeljenek.

Eü okokból nem ihatok alkoholt, ezért nagyon nem járok bulizni sem, ez egy egyetemistánál kb halálos vétek, de utálom amikor a piáról kérdezgetnek.

20F

#7

Ez baromság. Nincsenek jó tapasztalataim az ismerkedéssel, de csak és kizárólag a magyarokra mondani, hogy micsoda parasztok, szerintem hót' nagy hülyeség.

Ismerkedj cigányokkal akkor. Az első vita, szóváltás után összevernek. Az jobb?

Régen voltak, csak messze kerültünk egymástól és nem volt közös téma végül. Aztán sorra olyan embereket és közösségeket ismertem meg, akiknek a legnagyobb öröme és szórakozása az volt, hogy mások kínján röhögött, amit én nem találtam viccesnek. Volt egy csaj, akivel elmentem párszor bulizni, ott akárki jött oda hozzám ismerkedni, ő rámászott hogy inkább vele ismerkedjen. Volt egy barája, akit rendszeresen csalt, és egy ribi volt. Volt néhány srác, akik barákoztak velem, de egyiknél addig tartott a barátság, amíg nem jött más, a másik pedig így próbált meg felszedni. Amiből nem lett semmi, mert megütött egy poén miatt. Exeim társaságai vagy nem voltak szimpik, mivel nonstop vedeltek és alpáriskodtak, vagy nem fogadtak be, mert nem vagyok egy kb. Victoria's Secret modell, csak egy hétköznapi nő. Nekik valaki extra kellett volna, akikre ők is csorgathatják a nyálukat. Voltak olyanok, akik csak a hasznot látták bennem, a segítségem kellett, a társaságom már nem. Nem hívtak meg.

És ezek az emberek, akiktől azóta megszabadultam, a saját mocskukkal feketítenek be mások előtt. Tehát a ribi engem állít be ribinek, és a saját tetteit úgy írja le, mintha én csináltam volna. A gunyoros társaság most rajtam gúnyolódik és talál ki történeteket, mert nem voltam ebben partner.

Akikkel azóta találkozok, azok nem ütik meg a szintet. Nem tudom értékelni azt, amikor pórul járt embereken röhögnek, pletykálnak, hazudoznak. Nem tudom értékelni a rbancokat, akik mindenkire rámásznak a buliban. Csak egy jó értelemben vett egyszerű barátra/barátnőre lett volna szükségem, akivel közös programokat szervezünk, jókat dumálunk mindenről. De úgy látszik, hogy a legtöbb unalmas, utálatos senki valami különleges hópihének képzeli magát, akinek kell a balhé, az a lételeme, mert nélküle csak egy üres senkinek érezné magát, ami valójában.