Előfordult már veletek, hogy gyászként éltétek meg egy barát kizárását az életetekből?

Én nem gyászoltam, örültem, hogy végre nem kell elviselnem. Ugye az emberek azért barátkoznak össze, mert hasonlóak, de sok esetben kinövik egymást az emberek a tinikori barátságokból. Megváltozott az életszemléletem, nekem ő sok volt, ki akart sajátítani, a magánszférám minden lépéséről tudni akart.

Szoktam még vele álmodni, de ezeket nagyon rosszul élem meg, örülök, hogy csak álom volt. Megváltoztattam a telefonszámom, hogy el se tudjon érni semmilyen formában.

Érdekes a kérdés kiírásának időzítése, mert pont ezen gondolkoztam elég sokat az elmúlt napokban én is.

Az én esetemben egy majdnem 6 éves barátságról van szó, ahol az utolsó 2 év volt főként számomra roncsoló. Itt, az oldalon, nyitották fel a szemem, hogy ő valójában egy nárcisztikus leányzó és ez így nagyon nem állja tovább.

Hosszú lenne a sérelmek listája (amiket leírtál viszont egyeznek), de tömören a lényeg annyi, hogy rengeteget ártott nekem, de közben sok szép közös pillanatunk/ emlékünk van. Sok nevetés, belsős poénok, egy pillantásból tudtuk mire gondol a másik, csajos esték, lelkizések, sok közös program és társai.. és én ezekbe kapaszkodtam. Csak a jót akartam látni és elfogadni úgy, hogy közben meg a negatív dolgokat mindig elnéztem neki.

De gimi végén volt egy veszekedésünk, ahol az egész osztály előtt megpróbált engem rossznak beállítani, de visszafelé sült el, mert elszólta magát.

Nagyon hosszú a dolog, de végül valamelyest megbeszéltük, és tudom, hogy jobb nekem nélküle, mégis nagyon hiányzik.

Szerintem okkal mondják, hogy az idő majd begyógyítja a sebeket/ rendbe teszi a dolgokat. Mindenkinek más időmennyiség kell ahhoz, hogy egy ilyent kiheverjen. Arról nem is beszélve, hogy ti 15 évig voltatok barátok, ami pedig sok idő. Az ilyent nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni.

Szerintem a saját érdekedben hagyd most őt. Ártott már eleget neked. Tudom, nem a legkönnyebb, de hosszútávon így lesz a legjobb.

20/L