Volt már ilyen veletek is,hogy később elkezdett hiányozni a barátotok/barátnőtök? Mit tettetek ellene?
Én sajnos akaratlanul ilyen cipőben járok épp. Idén végeztem sulival,és úgy volt továbbtanulok,ezért elengedtem a legjobb bnőm is,de aztán mégsem tanultam tovább vírus miatt,ő viszont igen. Volt (van) egy csoportunk,abban 3an vagyunk,oda még írogatott,de aztán most már szerintem ő is elengedte így október óta. Vele egyébként ellentétek voltunk,de meg még sem,hiszen legjobb barátnők lettünk egy idő után. Ő volt igazából az ugymond rossz,akit még egyik barátnőnk is kérdőre vonta miért megyek vele,anyának se volt szimpatikus az elején mert mindig azthitte miatta gondolok xy-ont úgy,de rám jó hatással volt,mert jól éreztem magam vele és a másik felemnek tartottam. Nagyon hullámvölgy volt a mi barátságunk,főleg miattam mert ha baj volt sosem mondtam ki. Aztán volt egy 6 hónapig tartó (nyárral együtt,miattam) harag,én tisztára depis lettem,kifordultam magamból teljesen,utáltam mindenkit aztán utólag kiderült őt is megviselte,pedig lett közbe barátja akkor,de mégsem volt jó a napjaiban. Aztán ez megerősítette a barátságunk,utána ilyen veszekedés sosem volt,teljesen más volt minden. Én akkor rájöttem utána,hogy nem csak barátilag érzek,ezt nem mondtam el neki,következő évben amúgy is elengedtem ilyen szempontból vagyis próbáltam,meg sajnos amúgy sem voltam ez a mindent megbeszélős. Amikor megöleltük egymást,sokszor,akkor tényleg az a szeretet jött át,és az a baj egyik éjjel pont ezt álmodtam,hogy megöleljük egymást így a kimaradt időszak után,mint mikor a vita után.
Meg valahogy hiányzik,előtörnek emlékek akaratlanul,nem értem miért,meg álmok. Láttam egy sorozatot is,na abban is voltak közös pontok a barátságunkkal kapcsolatban,és így most mintha minden jönne. De én nem akarom már újra,mert már tényleg nem lenne olyan,félek h változott is.
Úgy hogy tényleg valakinek valami segített,akivel ilyen volt? 18/L
Volt ilyen. Egy barátnőm, aki minden nagy veszekedés után hiányzott, csak a megszokás végett. De mindig ő volt a hülye mindig. Egy sunyi álszent volt, akit nem érdekeltem. Mindig én voltam a nyers őszinte és sosem hagytam magamat le beszélni az igazamról, végül ő két bocsánatot mindig, mert belátta, hogy hibázott. Szóval mikor már elegem lett a hercegnős hisztijeiből, hogy csak úgy gondol egyet és kutyának néz engem, vagy valamiért megint meg haragszik, amit nem követtem el, nem érdekelt, elengedtem. Azóta nem beszéltem vele egy szót sem, annyira találkoztunk, hogy oda adja a cuccaimat, amik nála voltak. Tehertől szabadultam meg úgy érzem, de mégis voltak jó pillanatok, hiányzik pár nap vele, de nem mennék vissza.
Tanulj az én történetemből! Előbb utóbb úgyis hanyagolni fogjátok egymást. Ha ő nem keres te miért keresnéd szenvedélyesen? Egyszer ráírhatsz, hogy mizu, de ha érzed a válaszban, hogy unottan ír vissza, akkor hagyd a francba!
Köszönöm,hogy elmesélted!😊 Nálunk is mindketten rosszak voltunk néha egymással szemben,ő pl féltékeny ha egyik barátnőnkkel többet voltam és akkor mindig kitalált valamit,én meg pl ugye a hangulatingadozásaim miatt h nem mondtam ki dolgokat, de mikor kibékülés után tök komoly dolgok derültek ki mármint ő mondott h mi volt vele,és nekem meg nem mesélte,akkor elgondolkoztam h akkor milyen barátságunk volt (jó akkor nem volt olyan,inkább felszínes),de azokat a dolgokat amik komolyabb lelki gondok nem osztottuk meg. Úgy hogy igen,mindig ő volt az irányító,az erős személyiség és amikor én ,,irányítottam" az meg nem volt olyan jó.
Az biztos,hogy örökké nem tartana,meg így is gondolom oka volt,hogy ezt tettem. Én nem kerestem amúgy,elég passzív voltam ilyen téren. Úgy hogy köszönöm tényleg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!