Szerintetek egyre több a magányos ember manapság?

Igen sok van, mivel egy elbaszott nemzet vagyunk egy elbaszott társadalomban. Magyar a magyarnak farkasa. Ha vki a földön van, még belerúgnak kettőt, hogy biztos legyen.

Változtatni? Lehetne egy kis odafigyeléssel, empátiával, kedvességgel. Ha elromlik is egy kapcsolat, nem eldobni, hanem megjavítani kell!

De a magyarok már csak ilyenek. Nem fognak változni. Egyik legrosszindulatúbb nemzet vagyunk. Bőven lenne mit tanulnunk másoktól ilyen téren is.

Az egész világ errefelé mozdult el sajnos. Nincs már az emberek nagy részében empátia, vállalkozási szellem, meg úgy szinte semmi érdeklődés.

Belenyugszunk szinte bármibe, legyen az bármennyire rossz is, mert már lassan feladja mindenki. Elég csak megnézni hány olyan ember van, aki bár rendelkezik barátokkal, esetleg párkapcsolattal, mégis magányos. Mert egyszerűen nem akar változtatni, nem baj, ha rossz neki, inkább nem vállalkozik semmire, mert jajj, mivan ha nem sikerül. Ez az egyik legnagyobb probléma a mai emberekkel.

Egyszerűen félünk a pofontól, pedig az élet ezzel jár. De míg régen az emberek ezt elfogadták, manapság mindenki menekül előle. Beszállnak egy mókuskerékbe és kész. Ez pedig egyre rosszabb lesz, ahogy fejlődik a mesterséges intelligencia és a szexrobot féleségek. Mert az pont erre lesz tökéletes. Nulla energiabefektetés, nulla változatosság. Nem véletlen, hogy például a Japánok, már konkrétan félnek attól, hogy az emberek teljesen elhidegülnek egymástól, sajnos.

Az pedig egyértelmű, hogy üresebb tőle az életünk. Csak sajnos ez nem mindig rajtunk áll. Énis évek óta még egy randiig se jutok, pedig már jó volna végre valakivel beszélgetni, változtatni, de ez nem ennyire egyszerű sajnos......

Szerintem... ne pontozzon le senki, aki szerint hülyeség...

Nem mindegy, hogy barátok vagy haverok, haverinák. Bulizhatsz Xy-vel, ahogy lelkizni is lelkizhetsz vele, ha olyan van, de ha mondjuk bajban vagy, komoly helyzet van, akkor kiderül, mégsem barát.

Manapság, bár lehet régen is így volt, miből áll az élet? Dolgozunk, próbálunk előre lépni, fejlődni, több pénzt keresni... végül is, mondhatjuk, hogy a pénz van piedesztálon. Azt pedig fárasztó megkeresni. Sokan vállalnak lelkileg és akár fizikailag leszívó munkát, ahol 8-12 órát eltölt. Nincs elég idő az emberi kapcsolatokra. Amennyit a teljes állásban lévők dolgoznak, nemhogy másokra, saját magukra sincs elég idő. Persze, kinek mi, kinél mi, hogyan van ez.

Nevelést is hozzátenném. A gyerekek között a "vezéregyéniségek" imádnak másokat megalázni, kinevetni, mindig akad célpont. Nem is fogják fel, a szavaikkal mennyire a béke segge alá tudják vinni az illetőt. A tanárok és szülők ez ellen semmit nem csinálnak, vagy ha igen, az rosszul vagy sehogy sül el. Attól, hogy kimondatják a gyerekkel a varázsszót, hogy bocsánat, ha nem gondolja komolyan, mert nem fogja fel a hibáját, semmi értelme, mert nem szívből kéri a bocsánatát. Így pedig, a szóban bántalmazott gyereknek nehézségei lesznek, amiből neheze tud(na) kijönni.

Rohanó világ is problematikus. A kapcsolatokhoz türelem, idő, odafigyelés, gondoskodás, törődés kell, mindegy hogy szerelem vagy barátság. Márpedig időből kevés adatik meg, és mindent gyorsan akarunk, sok dolgot nem hagyunk... nem tudunk hagyni kibontakozni.

Van az is, hogy lehet az embernek ezer igazi, őszinte barátja, de ha valami hiányzik az életéből, amit a legjobb szándékkal sem tud betölteni egy barát sem, akkor az a rész üres marad, ahogy az életben is ürességet eredményezhet. Ez lehet akár párkapcsolat, akár egy kutya vagy állandó balszerencse. Utóbbit azért írtam, mert mindegy mennyire jófejek a barátok, ha egész életben balszerencse üldöz, tőlük sem lesz jobb, mert rövidesen jön a következő csapás, és barátság ide vagy oda, állandóan segítséget kérni... állandóan, ami szinte már zavarbaejtő, nem hiszem, hogy sokan szeretnék, mintha nem tudna semmit egyedül megoldani.

Internetet is sokat játszik a történetben, azt hiszem. Ez valamennyire kapcsolódik a rohanó világhoz. Régen várta az ember a levelet, hogy válaszolhasson, manapság chat van, és ha egy órán belül, vagy tíz percen belül nem válaszol, összedől a világ. Persze, nagyon hasznos, én személy szerint írásban jobban is tudom kifejezni magam, mint szóban, de így is azt gondolom, hogy egyben káros is, mert túl gyakran használt. Mimika, testbeszéd, egyéni reakciók... ezeket neten keresztül nem lehet látni, nem lehet megismerni. Manapság akik egymás mellett ülnek, főleg fiataloknál (mintha olyan öreg lennék), akkor is chaten beszélnek egymással. Persze, a szomorúságot is lehet mosoly mögé rejteni, de a neten annyi szmájlit küldünk, amennyit nem szégyellünk, közben a gép mögött meg sem rándult az arca, nemhogy elnevette magát az ember. Mintha az ember magában, fejben mosolyogja, nevetne, "mutatná" a dühét, közben kívül semleges az egész. Aztán ez idővel marad, amikor beszélget valakivel, aztán próbáljátok leolvasni a másikról, chat nélkül, ki mire gondol, mert hát, nincs szmájli, nincsen lájk.

Értelemszerűen nem jellemzőek ezek a világon minden egyes emberre, csak leírtam a saját véleményemet, mitől lehet, mi befolyásolhatja.

Van aki magának való, aki mondjuk nem vágyik párkapcsolatra, hogy együtt éljen valakivel, viszont biztos pontra, akivel beszélhet, aki ott van vele, igen.

Talán... lehet akárhány ember, a biztos pontokból kevés van, akik nem csak megjelentek egy rövid párbeszédre, jelenetre, hanem részesei is maradnak a "történetnek".

#5

Van igazság abban, hogy ez lenne a jó. DE és ebben igaza van a 4-es válaszolónak

Az élet egyszerűen más irányt vett. Mindenben sietünk, dolgozni kell, aztűán megint dolgozni és így tovább és így tovább. Kevés szabadidő, azis sokszor dugókkal telik, bevásárlás, ügyintézés. Fáradtak vagyunk, kevés a toleranciánk, nehezen viseljük el az új embereket. Pedig ugye az elején kell a tolerancia ahhoz, hogy valakit megismerjünk. Aztán ha elis kezdünk ismerkedni, hamar kiderül, hogy nincs rá időnk, vagyis inkább sajnáljuk rá az időt.

És ekkor jön ugye amit már fentebb is írtam a megszokásból eredő kapcsolatok. Amit már csak azért viselünk el, mert nincs affinitásunk jobbat keresni sajnos. Félünk a kudarctól, félünk a csalódástól, félünk attól, hogy megnyíljunk mások előtt.

És ugye egy másik dolog, amit már a szexrobotoknál is fejtegettem, de a 4-es chatelős részére is igaz. Egyszerűen már nincs szükség a személyes emberi találkozásokra, mert megkapjuk "máshogy". Régen azért mennyivel többet ismerkedett az ember a mindennapokban. Én még csak 25 vagyok de énis tudom, hogy egy 10-15 éve még mennyien voltak kinn a tereken, együtt sportoltak, ismerkedtek. Manapság szinte mindenki zenét hallgat, látványosan elfordul, mert a messenger, facebook, instagram, stb......

#1:

köszönjük a tipikus primitív turbómagyarfikázást, elmehetsz.

Kedves Kérdező, a hozzászólásokat nem olvastam el. Csak az eredeti kérdésekre válaszolok.

"Mi az oka annak hogy ilyen világban élünk ?" Ilyenné tettük. Ha valaki másra próbálnánk kenni a kialakult helyzetet, valaki mást hibáztatnánk a körülményekért, akkor az csak a felelősség elhárítása lenne, ami nem illik felnőt emberhez. A továbbiakban ezen alapon nyilatkozom (aki nem vállalja a saját élethelyzeteiért a felelősséget, az nem fog profitálni a hozzászólásomból, sőt, fájhat is neki. Ne olvasd tovább, ha szeretsz dagonyázni az önsajnálatban!).

"és mit tehetünk azért hogy ne legyünk magányosak?" Ki mit. Mindenki tartson önvizsgálatot, aki magányosnak érzi magát. Elegendően magasan fejlett a társas énje? Elegendően empatikus? Elenegendően asszertív a kommunikációja? Tud együttműködni-együtt dolgozni-együtt játszani másokkal? Tett bele erőfeszítést, hogy megváltozzon a boldogtalan állapota, vagy még fel se fogta saját felelősségét az ügyben? Ő saját maga tud ragaszkodás-irányítási mánia-túlkontrollálás stb nélkül szeretni? Lelkileg reziliens-e? Használja az önnevelés eszközeit (akármilyen rosszul is sikerült a gyerekkora, fiatal felnőttként át tudná magát nevelni)? Észreveszi-e magát a mások által mutatott tükörben? Érett személyiség-e érett felnőtt kapcsolatokhoz? Tud elköteleződni? Problémákban gondolkodik, vagy megoldásokban? És még feltehetnék 100 kérdést.

"És a legfőbb kérdésem hogy azáltal hogy egyedül vagyunk nem lesz e üresebb az életünk?" A szakmai válasz az, hogy de, jeletőesen üresebb lesz. Magánvélemény: mindenki megdolgozik -a szándékosság és a tudatosság különféle fokain azért- hogy pokolban vagy paradicsomban éljen. Pontosan oda jut el mindenki, ahova igyekszik.