Az extrovertáltak szerint kötelező érvényű a beilleszkedés, és aki e téren nem igyekszik annak megtorlása teljesen jogos?

Nos, akkor kezdjük az elején. Introvertát: befelé forduló, extrovertált: kifelé nyitott személyiségtípus. Ez eddig ok.

Szeretném megkérdezni a kérdezőtől, hogy milyen korosztályról beszélünk, mert ez sem mindegy. Szóba került itt a "bullying" (legközelebb tessék lefordítani magyarra), ami jelemzően alsó- és középfokú oktatási intézményekben jellemző.

Az in- vagy extrovertált személyiség változásra képes, átcsaphat egyik a másikba különböző lelki hatásokra.

Gyermekkorban én is introvertált voltam, nehezen barátokoztam, de ez nem jeletette azt, hogy abszolút ne lett volna legalább 1 vagy 2 barátom. Mára az extrovertáltság felé tendálódtam, de soha nem érem el, mert nem is akarom elérni. Arany középút.

Állítólag a túlságosan extrovertált emberek valamit kompenzálni akarnak tudat alatt azzal, hogy mindig a középpontban akarnak lenni. Ismerek nem egy ilyen alakot.

A tizen- éves kor végére, huszonéves kor eleje-közepére kialakul egyfajta lelki egyensúly (jó esetben).

Igen (ha a kérdező erre gondolt) gyermekkorban jellemzőbb az, hogy az extrovertáltak "zaklatják" vagy kiközösítik az introvertált típusúakat, DE ez az introvertáltakat igazából nem izgatja. Ez jelentheti a megtorlást, mert gyermekkorban igen jellemző a "Nem vagy olyan mint én, legyél olyan mint én, tartozz a csapatunkhoz!" felfogás. Ez a későbbiekben a lelki érés befejeztével "kikopik".

Léteznek ugyan a felnőttek körében is túlzottan introvertált alakok (esetlegesen mély depresszióval küzdő vagy éppen antiszociális egyedek) vagy túlságosan extrovertált "celeb" formák, de erről egy szakember (pszichológus, pszichiáter, viselkedéskutató) többet tudna mondani.

A hozzászólásom korábbi tanulmányaim, és személyes tapasztalataim alapján írtam.