Van valaki rajtam kívül úgy, hogy nincsenek barátai?

Igen, és nem merek erről beszélni senkivel, mert rögtön azt feltételezik az emberről, hogy egy bűnöző vagy mentális zavara van, azaz elmebetegnek néznek.

Nagyon kínos, de már megszoktam.

Velem úgy volt, hogy egy gimnáziumba kerültem a legjobb általános iskolás barátnőimmel. Aztán teljesen levegőnek néztek a folyosón és elvoltak az új osztálytársaikkal...egy darabig még kerestek facebook-on, véletlenül sem személyesen, aztán megszakatt teljesen, amikor rossz anyagi körülmények miatt nem volt még internetem sem.

A gimis társakkal egyáltalán nem jöttünk ki, 8 osztályos volt, egy összeszokott, klikkes csoportba kerültem be. Egy kettővel beszéltem, a többi lánynak nem tetszettem és nem engedték, hogy barátkozzak. A fiúk sötét suttyók voltak. Egy milliomosok sulijáról van szó..egyházni gimi, tele gazdag kölykökkel. Semmi közös nem volt. Sok lány féltékeny volt a tanulmányi sikereimre és tettel róla, hogy nagyon nagyon rossz legyen nekem.

Ez a fokú szorongás súlyos pánikbetegséghez vezetett, 17 évesen kaptam az első rohamot a buszon.

Onnantól sokat hiányoztam. Az orvosnak elmondta az anyám, hogy csak vele jârok el, nincsenek barátaim...azt az arcot...nagyon megalázó volt, soha többé...elmondta, hogy ez beteges és egészségtelen..teljesen elvörösödtem, orvos létére egy előìtéletes szutyok volt a doktornő és többet nem adott igazolást. Az anyám a másik fele...nem engedett önállósulni, sem eljárni másokkal, volt rá lehetőségem...17 évesen elmentem egy-két lánnyal és este 11-re értem haza,úgy hogy végig jeleztem telefonon, a többi anyukának ez természetes volt..ne tudd meg, mit kaptam otthon...többé nem menten el és a pánik betegségem rosszabbodott.

Megszoktam az egyedüllétet...sz/r,mert teljesen kivagyok szolgáltatva a toxikus anyámnak anyagilag és érzelmileg, sz/r, mert nem tudok utazni egyedül a betegségem miatt és ha mégis, mindig megtalálnak a közveszélyes elmebetegek az utcán vagy hülyének nêznek, ha egyedül kirándulgatsz...

Röviden, sz_r. De nem zavar már, megszoktam, hogy engem mindenhonnan kinéznek...biztos zöld a bőröm.

Jelen.

Ráadásul azután jutottam ide, hogy életem egyik legnagyobb csalódását okozta a lány, akit igazából nem is barátomnak, vagy legjobb barátomnak tartottam, hanem a testvéremként szerettem. Vagy amolyan lelkitársként, kinek hogy tetszik.

Még általánosban barátkoztunk össze, évekig minden nap beszéltünk valamilyen úton-módon, közös nyaralások, első nyaralások szülők nélkül, egy csomó élmény, rengeteg boldog pillanat, önfeledt nevetés! Annyira hasonlítottunk egymásra!

És mindent eldobott magától amikor pasija lett. Minden programra nemet mondott amire hívtam. Aztán egyik napról a másikra eltűnt és nem keresett többé.

Mára eljegyezte az a nyomorult. Remélem hogy az élet visszaadja neki azt, ahogyan bánt velem és a barátságunkkal!

(Vele volt az egyetlen évekig tartó barátságom, mindenki más igen hamar elmaradt mellőlem (suli vagy közös hobbi abbahagyása...))

Kezdem megszokni a dolgot.

Most vettem egy kismotort, hogy enyhítsem az érzést.

20F

Én is így vagyok

L