Másoknak is volt az életében nárcisztikus, irányítás mániás barátja/barátnője?

A 2-es vagyok. Igen, az ilyen emberrel nagyon nehéz. És én marha, még megvédtem a csajt a szülei előtt, amikor egyszer nagyon leteremtették. Ha tudtam volna, hogy az egész egy műhiszti a részéről, akkor ott fordultam volna sarkon. Amúgy egyszer, amikor ott voltam nála egy hetet nyáron, nagyon megbántott, én meg majdnem fogtam magam és hazajöttem. Már pakoltam be, mikor bejött az apukája és mondta, hogy ne menjek el, mert hát a lánya nem úgy gondolta, amit mondott. Én marha meg elhittem, hogy tényleg nem úgy gondolta. Még a saját szüleit is palira vette nem egyszer.

Amúgy neten ismerkedtem meg vele, mivel egy fanficet írtam, amit ő agyon dicsért. Hála neki, az adott fandomot is meggyűlöltem végül.

Az ex párom volt ilyen. Eszméletlenül nehéz egy ilyen kapcsolatban élni és kiszállni is. Ezt csak az értheti, akinek volt már hasonló tapasztalata. Általában a környezet megítélése sem segít, hiszen minden irányból az jön, hogy "miért vagy akkora barom, hogy ezt eltűröd?". Egy amúgy is önbizalmában leépített egyént még a környezete is rombol, ahelyett hogy fogná a kezét és segítene kivezetni egy ilyen kapcsolatból. Erre a legdurvább élményem az volt, amikor egy barátnőm barátnőjével beszélgettem két órát és a végén elsírta magát, amiért én kvázi ismeretlenül is sokkal jobban megértem őt, mint a legjobb a barátnői, vagy a családja.

6 éve másztam ki egy majd 2 éves bántalmazó kapcsolatból (érzelmileg bántalmazó). Teljesen ugyanaz volt a jellemzője, amit leírtatok. Nem lehetett önálló véleményem, mindennek úgy kellett történnie, ahogy ő akarta, a végén már nem mertem semmit kiejteni a számon, mert rettegtem, hogy megint nem tetszik majd neki a véleményem és ezért azzal büntet, ami a legjobban fáj. Általában csenddel, amíg bocsánatot nem kérek (az amúgy teljesen jogos és normális véleménykifejtésemért). Hosszasan a bocsánatáért kellett esedeznem szimplán csak azért, mert nem értettem egyet vele és fényeznem az egóját, hogy mennyire igaza volt és én mennyire hülye vagyok. Az elején ez észrevétlenül ment, majd már inkább taktikusan bezárkóztam, hogy ne találjon fogást rajtam. Akkor azt vágta a fejemhez, hogy megváltoztam nagyon gáz irányban. Én pedig magamban erősítettem a gondolatot, hogy "igen b***meg, nem vagyok már a feltétel nélküli csicskád". Ez neki nyilván fájt, de még itt is talált okot, hogy belém rúgjon.

Sosem mondhattam el neki, hogy valamivel megbántott, vagy valamit szeretnék máshogy csinálni/megélni a kapcsolatunkban, mert neki "mindig igaza volt". Mindig úgy csűrte-csavarta a mondatokat, hogy megadásra kényszerített és az jött ki belőle, hogy én vagyok a hülye. Ha belekezdtem egy ilyen témába, mindig csak még mélyebbre kerültem lélekben.

Mindig voltak megjegyzései az általam kedvelt tevékenységekre, hobbikra. "Hogy lehet ezzel foglalkozni?" "Hogy lehet ezt szeretni?" "Minek pazarlod az időt ilyen f*szságokra?". Ugyanez megvolt az emberi kapcsolataimra is.

Fokozatosan nyírta ki az önbecsülésem és még jól el is taposta. Függöttem attól az egy-egy jó szótól, amit néha hozzámvágott. Persze nem azért, mert ténylegesen szeretett, hanem mert pontosan tudta, hogy éhezem a megerősítésére és néha dobott egy csontot, amikor már kezdtem kifelé fordulni. Éreztette, hogy nélküle úgyis egy senki vagyok, szóval nem engedett el egy könnyen. Akkor tette meg, amikor már érezte, hogy távolodtam érzelmileg annyit, hogy lepereg a manipulatív megjegyzése.

Amit szerintem érdemes elolvasni, az Tisza Kata Most című könyve. Van egy-két videója is youtube-on, azt is érdemes megnézni, illetve van egy nárcisz coach neveztű "youtube-er", aki nagyon sok hasznos videót készített a témában. Én nagyon sajnálom, hogy akkor, abban a helyzetben ezeket nem ismertem, így igyekszem mindenkinek ajánlani ezeket, akik kicsit is hasonló cipőben járnak. A könyvből, de talán a videókból is nagyon jól meg lehet érteni ezeknek a személyeknek a működési mechanizmusát, lehet tippet nyerni, hogy hogyan lehet kezelni egy-egy kitörésüket, de főleg arra, hogy hogyan lehet elmenekülni az ilyen emberek elől. Nem egyszerű út, de mindenkinek azt kívánom, hogy hajrá! Eljön az az idő, amikor már minden jobb, mint egy ilyen ember oldalán élni. Az első függetlenedési hónapjaim pokoliak voltak. Aztán fokozatosan elkezdtem nyitni a világ felé, újra mosolyogni, visszanyerni a barátaimat, programokat csinálni és egyszerűen csak úsztam az életben. Hihetetlen szabadság érzés töltött el, amikor végre ráéreztem, hogy már nem kritizál senki és nem kell megfelelnem senkinek.

#12: Nagyon jól leírta, mintha én lettem volna.

Még egy dolog jutott eszembe. Ő nem fog eldobni téged. Bármennyire is roncs leszel és már használhatatlan emberileg bármire is. Amíg a legkisebb igényét is kielégíted valamilyen formában (Hozod-viszed, finanszírozol dolgokat, kiszolgálod otthon, vagy bármi ami az ő életét egy fikarcnyit is megkönnyíti) addig nem fogja az elpusztított lelkedet elengedni és eldobni téged, bármekkora roncs is leszel. Nem számít, ha több hátránya van, mint előnye számára a mindennapokban (nem tudtok már kimozdulni, mert olyan gyomorideged van, hogy nem tudsz rosszullét nélkül kilépni a lakásból pl.), akkor is tovább fog kínozni. Egy esetben fog félresöpörni, ha valaki olyanba botlik bele, aki annyira elsöprő hatással van rá, mint ő volt rád. De akkor is jó eséllyel csalni fog hónapokig (és te leszel a hibás), és csak akkor mer majd lépni, amikor az újat 110% biztosnak érzi. De erre egy ilyen személynél nulla közeli az esély. Nekem egyszer volt ilyenhez "szerencsém", de sajnos túl későn jött, évekkel korábban kellett volna rátalálnia a harmadik félre. Még egyszer nem hiszem, hogy lehet ilyen helyzet.

#9,10

12 vagyok.

Én is teljesen ugyanígy éreztem magam, csak az nehezítette a dolgomat, hogy együtt is éltünk. Neked olyan szempontból egy kicsit könnyebb lesz kimászni ebből, hogy nincs a "nyakadban".

Ha elolvasod a könyvet, az tökéletesen megfogalmazza lépésről lépésre azt is, hogy egy áldozat hogyan képes ennyire mélyre süllyedni, miért nem veszi észre korábban a jeleket és miért van már ennyire padlón, amikor kinyílik a szeme. Szerintem nagyon érdekes. Bennem mintha a kést forgatták volna, amikor olvastam. Az a baj, hogy az áldozat a nem létező önbecsülése miatt magát hibáztatja és már elhiszi azt, hogy értéktelen, ezért képtelen kilépni. Valamilyen szinten vissza kell építened magadat ahhoz, hogy teljes mértékben hátat tudj fordítani neki és ne érdekeljen, hogy kinek mit mond a hátad mögött. Próbáld meg! Te jó semmiképpen nem lehetsz az ő szemében! Magadnak tehetsz jót azzal, ha függetlenedsz és szépen elpárologsz az életéből.

A megkeseredettség is tipikus. Amikor már nem mersz senkinek és semminek örülni, nem mersz jó hangulattal hozzászólni, mert tudod, hogy ő abból táplálkozik, ha téged lehúzhat. Ezért írtam az utolsó soraimban, hogy hihetetlen érzés volt, amikor észrevettem, hogy újra élni kezdtem, nélküle. Mellette nem éltem. Mellette egy darab sz*r voltam, lelki roncs, akit úgy és odapakolt, ahogy és amikor akart.

Gyakorlatilag egy kedvenc kispárnához hasonlítom ezeket az áldozatokat. Ha akar fekszik rajta, használja ha akarja belé törli az izzadt arcát, ha akarja "üti döhében", ha akarja tépi a sarkát, ha akarja beteszi az ágyneműtartóba és rá sem néz hetekig. Ha akarja a kedvence és szereti, de aztán elfekszi a nyakát egy éjszaka, vagy csak másik alsógatyát vett fel, ezért megint beb*ssza az ágyneműtartóba anélkül, hogy a kispárna bármi rosszat tett volna ellene. Egy használati tárgy. Ez az áldozat. Ezt teszi a bántalmazó az áldozattal. Használja.

Nézz minden este tükörbe és mondd a saját szemedbe, hogy te nem ezt érdemeled, veled ezt senki nem teheti meg! Először haszontalannak fog tűnni, de hosszútávon segít.

Aztán kezd el csak lassacskán ignorálni, függetlenítsd magad. Ha keres, csak órák múlva válaszolj, ha beszól, számonkér, csak tőmondatokban reagálj és magadban mindig ismerd fel, hogy ez melyik játszmájához tartozik.

Én toxikus-narcisztikus anya mellett nőttem fel. Azt képzeld el, hogy megsértődik, ha más drágább ajándékot kap szülinapjára, mint Ő. Egy ideje ha valakinek szülinapja van a családban, neki is veszek valami figyelmességet, mert különben megsértődik, hogy bezzeg más mit kap, neki meg semmi, ami persze jól hangzik, de nem igaz.

Nekem Ő csak az anyám, nem tudom kiszorítani az életemből, nem tudnám megtenni. Viszont ha téged vér nem köt hozzá, menekülj a saját érdekedben.

A nárciszt le nem győzheted. Meg nem gyógyíthatod, hiszen Ő maga nem is tekinti magát betegnek. Ami számodra a poklok-pokla, az neki tömény élvezet. Én már csak tudom, higgy nekem!

Azoknak, akik nem tudnak elszakadni egy ilyen kapcsolatból ajánlom.

Szűcs Levente videóit a youtubeon a Fbookon Életfolyam oldal alternatív terapeuta.

Relatíve régi már a kérdés, de bízom benne, hogy a válaszom még valakinek a hasznát szolgálja. Amikor ilyen kapcsolatban voltam, én is bújtam ezeket a válaszokat, történeteket.

A kérdezővel hasonló szituációban - férfi-nő barátság volt közöttünk (én vagyok a nő), meg munkatársak is voltunk. Rengeteg minden kötött hozzá, több, mint 10 évig dolgoztunk együtt, és lettünk barátok (?). 2018-ban a kapcsolatunk olyan lejtő felé indult el, ahonnan én egyedül nem tudtam visszahozni és megmenteni. Most visszagondolva már látom, hogy csak én egyedül próbáltam megmenteni, ő nem sokat tett ezért. 2018. októbertől kezdve mintha megszűntem volna létezni, állandóan a kapcsolatunk járt a fejemben és hogy mit tehetnék, hogy jobban megértsük egymást. Ekkor kezdtem el mélyebben foglalkozni az érzelmi zsarolás és manipuláció témájával, majd eljutottam a nárcizmusig. Felismertem magunkat ezekben a leírásokban.

Fizikailag egyre rosszabbul voltam, nem tudtam enni, rosszul aludtam, és halovány árnyéka voltam önmagamnak. Akkor volt a 35. születésnapom, elutaztam megünnepelni - ami alatt végig bőgtem. Emlékezetes ünneplés volt. :S Amikor a "helyrehozó", megoldást célzó beszélgetésünk azzal ért véget, hogy nekem kell fejlődnöm és változnom, neki semmiben, betelt a pohár, és kimondtam: itt a vége. Ez azzal járt, hogy mindent feladtam: én is nagyon általa voltam meghatározódva, egy csomó munka hozzá kötött. Úgy éreztem, hogy nulláról kezdem az életem. Teljesen elvesztem, nem tudtam, hogy ki vagyok, amit tetézett, hogy egyre több mindenről derült ki, hogy hazugság volt - a szemembe hazudott, és elég sokszor. Már nem tudtam, hogy mi igazság, és mi az, amiben tényleg tévedtem. Borzasztó elveszett voltam, állandóan sírtam (pedig nem vagyok egy könnyen sírós ember), és már nem érdekelt az sem, hogy ki látja.

Ekkor mentem pszichológushoz (javasolták nekem), és ez volt életem legjobb döntése. 5 találkozó után úgy éreztem, hogy uralom a helyzetet, és most már egyedül is megbirkózok vele. Ennél azért nehezebb volt az ügy, és sokáig haragudtam magamra (talán még most is), ha azt éreztem, hogy még mindig hatással van rám. A pszichológus nagyon sokat segített, hogy ezt megértsem és elfogadjam - elfogadjam, hogy 10 évet nem tudok 1 nap alatt kitörölni. Nagyjából 1 év telt el 100%-os no contacttal, és most érzem úgy, hogy alakul, és már nincs akkor hatalma fölöttem.

Nagyjából egy fél évvel a teljes szakítás után éreztem azt, amit az egyik korábbi válaszoló írt: élek, és egy csomó új dologra döbbentem rá. Nekem teljesen új volt, amikor azt láttam, hogy valaki önzetlenül segít. Nekem új volt, amikor azt éreztem, hogy szeretnek. Nekem teljesen új volt, amikor a pszichológusommal beszéltük meg egy rosszul végződött beszélgetésünket, és azt éreztem, hogy nem tolja rám a felelősséget, hanem ő maga is keresi, hogy ő hol hibázhatott. És még nagyon sok ilyet tudnék mondani. Mintha egy másik világban léteztem volna eddig. Néhány hónapja listáztam, hogy miben változott az életem, mióta nem vagyok kapcsolatban vele. Összességében sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, és rájöttem, hogy olyanokat is meg tudok csinálni egyedül, amikről eddig azt hittem, hogy nem, mert a kapcsolatunk során az volt mondva, hogy én ebben nem vagyok jó.

A pszichológus mellett nekem nagyon sokat segített a nárcisztikus blog (így célszerű rákeresni), valamint A gyógyulás a rejtett bántalmazásból c. könyv.

#19: Ha nem titok és budapesti, meg tudnád adni a pszichológusod elérhetőségét? (Inkább holnap, blog ilyesmi első körben)

#10,13