Csak nekem hiányzik ez az érzés?

Pontosan tudom, hogy mit érzel.

A gimi óta mindig is volt egy kis baráti köröm és hol beléptek új emberek, hol pedig távoztak belőle.

És bár a maga módján szerettem-imádtam mindenkit, de azt én is mindig hiányoltam, hogy sosem voltunk olyan igazán tűzön-vízen át összetartó, teljesen azonos hullámhosszon lévő barátok, mint amilyen a kérdésben is szerepel.

Főleg a közös programok terén volt nagy hiányérzetem mindig. Iszogatni és billiárdozni még viszonylag könnyen össze tudtunk ülni, hébe-hóba egy-egy mozi is belefért. Én viszont egy idő után már többre vágytam ezeknél, de amikor valami komplikáltabb, nagyobb szabásúbb, vagy csak simán valami más programot szerettem volna összehozni velük (például, hogy menjünk el sátorozni egy fesztiválra, vagy kirándulni valahová pár napra, vagy legalább csak le a sportpályára focizni egy kicsit), akkor mindig ment a szájhúzás és a kifogásgyártás.

Most ehhez nincs kedvem.

Most erre nincs pénzem, mert másra spórolok.

Most épp itt van a párom, aki nem akar menni, és én inkább vele maradok.

Most ilyenekre nincs időm, mert egész nyáron tanulni akarok.

Most épp megbeszéltem egy másik társasággal, hogy idén velük nyaralok, szóval ez veletek már sajnos nem fog beleférni.

Most a munkahelyemen nem tudok megoldani ennyi szabadidőt.

És így tovább, és így tovább...

Az évek meg csak teltek, ugyanazt a köröket futottam újra és újra, és egy idő után elegem lett.

Elköltöztem abból a városból Budapestre, és tiszta lapot nyitottam, új emberek társaságát kezdtem keresni. Még tartom ugyan a kapcsolatot a régiekkel, és ha hazalátogatok, akkor összeülök velük egy sörre dumálni. De programok terén már nem alapozok rájuk, nem hívogatom őket sehova, azt csinálnak amit akarnak. A magam útját kezdtem járni, és egyelőre nem is bántam meg :)

26/F