Gyerektelen emberek kozul erezte mar valaki megalapozottnak, hogy ismerose arra hajt, hogy a javara, vagy gyerekeere vegrendelkezzen?

Regi baratsag, ami hosszu idore kifulladt, vegetert, ujra lett elesztve. Ket no, negyven eves kortol. Ebben semmi gyanus nincsen.

En ferjhez mentem egy nalam idosebb gyerektelen egyke ferfihoz, es kenyelmesen, biztonsagosan elunk.

O negyven folott egyedulallo anya lett. Anyagilag fenyegetve nincsen.

En mindig feltem a gyerekektol, de mas barataimeval hamar osszebaratkoztam. Vele szemben borzaszto buntudatom volt, ugy ereztem, mintha a torkomon akarna lenyomni a gyereket, es szenvedtem nala. Nagyon negedes lett velem szemben, azt hittem, az anyasag. Pont az volt a baj annak idejen, hogy kihasznalt, jol elvoltunk, ha eszebe jutottam, maskor meg nem is leteztem.

Szoval par even at latogattam, nagyneninek nevezett a kisgyerek elott, es annyira szivelyes volt, en meg alig vartam, hogy hazamehessek.

Szoval egyszer megkoptak a latogatasaim es aztan hosszas nyuglodes utan kifakadt, en meg megkonnyebbultem.

Azt ereztem, hogy ez egy hazugsag volt. En nem szeretem a nagyon elkenyeztetett kisgyereket es szornyu buntudatom van. O pedig csupa szepet es jot mondott, mintha a Mikulas lennek, mikor mentem.

Utolag jutott eszembe, ahogy szamolta helyettem, melyik rokonomtol mi fog majd ram maradni, mikor az o halalukra en soha eletemben nem gondoltam. De azt tudta, hogy a ferjem mindent ramhagy.

Ertem is persze, hogy az ember anyatigris, a gyereke a mindene.

Ha nem verjuk el, jotekony celokra hagyjuk, hagyom, meg alakulhat ugy, hogy mostoha nagyszulo leszek, allatmenhely, barmi.

Nem akarok egy most elcseszett nevelesu kisfiura vegrendelkezni, akinek az anyukaja szuletese elott szart a fejemre.

Minden alkalom, es ezert ereztem magam rosszul, egy nem oszinte ramtukmalas volt.

Hu, de hosszu! Nem az erdekel, hogy mas szerint paranoid boszorka vagyok-e, hanem hogy gyermektelen emberek ereztek-e hasonlot. Mas egy unokahug, aki kedves, termeszetesen.