Nagyon szemét ember lennék emiatt? Mit tehetnék?
Van egy jó barátom, az egyik legjobb barátom volt, de úgy érzem kinőttük egymást vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak.
Ő leragadt egy gyerekes szinten, nem akar változtatni csak néha nyavajog, de tenni semmit se tesz. Bármit mondok neki egyik fülén be, másikon ki. Alapjába véve nem rossz ember, sőt én érzem magam rossznak, amiért így érzek de egyszerűen elkezdett idegesíteni már egy ideje.
Ahogy idősödünk engem érdekelnek más dolgok is már, vannak terveim és kinőttem a tini korszakot rég. Ezzel szemben ő állandóan bulizna, felelősség nulla benne, nem képes egy csomó mindenre. Néha úgy érzem, mintha megragadt volna valahol 13-16 éves kor között. Hosszú ideig mellette álltam, egy ideig nem is érdekelt a hülyeség, amit áraszt, de mostanra (néhány év alatt) eljutottam oda, hogy nem bírom már. Örülök, ha nem kell vele találkoznom, nem kell hallgatnom a tömény butaságot. Sok szempontból olyan tanulatlannak és primitívnek is érzem. A megnyilvánulásai egy tinilányka szájából megbocsáthatók még, de egy felnőtt ember részéről már ciki. Nem csak én érzem ezt, hallottam már mástól is azt hogy nem bírja, megszakította vele a kapcsolatot. Előfordult, hogy olyan kellemetlen helyzetbe hozott egy ismerősöm előtt, hogy azóta se foglalkozik velem az az ismerősöm. Néha attól félek előbb utóbb engem is vele egy lapra vesznek majd. Nem akarom megbántani, de valahogy leszeretném építeni. Úgy érzem eljött az ideje új társaságot keresni nélküle. Hogy lehet ezt szépen, balhé és bántás nélkül?
válasza:
válasza:Én sok embertől szakítottam el magam, megírtam/ elmondtam, hogy jobb nekünk külön, nincs harag, semmi, de már nem érzem magunkat barátoknak.
Szerintem ne dobd el, vagy hagyd el, úgy, hogy nem szólsz hozzá többet,- lehet, egyszer rájössz, hogy hiányzik a hülyeség amit magyaráz. Plusz tüske marad benne utána, lehet nem is érti, miért hanyagolod/ nem keresed.
De ez csak az én véleményem.
válasza:Én az elsővel értek egyet. Nem feltétlenül kell belerúgni valakibe, vagy egy életre aláásni egy kapcsolatot, egyszerűen csak ritkítani kell és szépen lassan elkopik. Ez akár visszafordítható folyamat is, de ha nekem valaki azt mondja, hogy nem érez már barátjának, az örökre nyomot hagy. Ha valaki egyszer ezt kimondja, az ne akarjon utána visszatáncolni, mert neki éppen úgy lenne kényelmes.
Egyébként a barátok jönnek-mennek. Minden életszakaszban más van az ember mellett és csak néhány fix, aki egy életen át képes "kísérni". Szerintem ez természetes. Nekem is sok kapcsolatom szakadt meg. Tini kori legjobb barátok, barátnők. Egyszerűen csak mert változtunk és már nem tudunk azonosulni egymás világképével. Volt olyan barátnőm, aki a képembe mondta, hogy annyira mások vagyunk, hogy ő egy életre el akar felejteni. Nem tudtam hova tenni, mert sosem éreztette velem, hogy gond lenne és szerintem menthető kapcsolat lett volna, de ha nincs rám szükség, hát nincs. 12 év telt el, de az a beszélgetés még mindig tüske. Annyira tüske, hogy pár éve, amikor meghalt az anyukája és beszéltünk néhány mondatot a temetése után (az egykori és a jelenlegi társaságából csak én mentem el a temetésre...), akkor én nem éreztem semmi barátit. Többször keresett utána, éreztem, hogy újra akarná építeni, de nekem már nincs rá igényem. Nem érzem úgy, hogy tudnék bízni benne. Ha akkor nem olyan pofonnal zárta volna, akkor lehet más lenne a véleményem.
Egykor barátok voltatok és ezeket az embereket tiszteld meg azzal, hogy megőrzöd őket az emlékeidben. Sosem tudhatod, hogy a jövőben nem találkozik-e újra a "sorsvonalatok".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!