Vesztettetek már el közeli barátot? Ha igen, akkor hogyan viseltétek, mennyi idő múlva tettétek túl magatokat rajta?

Szia, hasonló cipőben vagyunk. Egy közeli barátommal egészen tavaly nyárig nagyon jóban voltunk, aztán egy elég rosszul kommunikált félreértés miatt úgy döntött, hogy teljesen megszakítja velem a kapcsolatot. Volt olyan, amiben én is hibás voltam, de nem indokolta. És igen, a mai napig gondolok rá... rettenetesen hiányzik, de ugyanakkor nagyon mérges is vagyok rá azért, hogy képtelen más fejével gondolkodni, és hogy eszébe se jutott, hogy talán ő sem egy tökéletes valaki.

Nagyrészt túltettem magam rajta, de azért korántsem teljesen. Nem megy ez hamar, főleg ha nagyon össze voltatok nőve. 30/f

Igen, úgy fél éve volt egy nézeteltérésünk egy barátommal, még csak nem is egy komoly dolog. Ő annyira megsértődött a semmin, hogy azóta nem hajlandó kommunikálni velem.

Azt tiszteletben tartom, hogy mondjuk, ami szerintem semmi vagy legalábbis minden bántó szándék nélkül mondtam az utolsó beszélgetésünkben esetleg máshogy jön le másoknak, ezért felajánlottam, hogy beszéljük meg. Nem volt hajlandó.

Innentől kezdve nem érdekel: egyrészt mert nekem semmi szükségem ilyen passzív-agresszív játszmázós emberekre az életemben, másrészt, bárkinek elmeséltem a történetet, rácsodálkoztak, hogy ilyen tényleg semmis dolog miatt, hogy lehet ennyire halálosan besértődni és eltűnni.

Gyanítom, más lehet a dologban, de ha nem hajlandó megbeszélni és ő úgy döntött, hogy mi soha többé nem beszélünk, hát tiszteletben tartom, hisz mit tudnék még tenni.

Mérgező emberek nem kellenek az életembe, és ez a passzív-agresszív bunkó magatartás csak megerősített, hogy így vagy úgy, de jobb, ha nem vagyunk már barátok.

Vesztettem el barátot. Az elsőt, és az utolsót ebben az életben. Most már mondhatom, hogy évtizedekig a hatása voltam a hiányának, még most is tart talán. De rájöttem az egész tanulságára. Egy barátságot megélni elképesztően örömteli dolog, a barátság elbódít, mint a szerelem. Elveszteni azt egyet jelent a tapasztalatszerzéssel, a keserűség megtanít értékelni azt, amire akkor már múltként tekintesz: soha nem jön vissza. Soha nem köszöntétek meg egymásnak, ami volt. Soha nem búcsúztatok el: szembesülsz azzal, hogy vége. Se szó, se beszéd, csak vége. Majd magadban keresed a hibát, és nem jössz rá, hogy nem volt hiba. Eltelik egy év, egy évtized, távol tartasz magadtól mindenkit, mert nem akarsz többet csalódni, vagy ilyen helyzetbe kerülni. Úgy érzed, nem érdemled meg az egészet. Óvatlanul kérdőre vonod Istent, a sorsot, a lelked, leborulsz az ágyad elé, és mindent visszacsinálni kívánsz, csak pár hét, hónap legyen visszatekerve, de még sokáig nem érted meg, hogy ez kötelező veszteség az életedben. A veszteség nyereség is egyben. Megmutatja neked, micsoda érzések vannak bennetek. Ezeknek az érzéseknek nem függvénye, hogy örökké együtt legyetek, amint megtörtént, véget ért a kettőtök feladata. Nem kellene, mert hiányzik majd, de a hiány lesz a következő lecke.

Kitartás!