Mi lehet az oka annak, hogy nagyon kevés lány kedvel engem és nincsenek barátnőim (lány vagyok)?
Nem tudom, hol csúsznak el folyton a lány barátságaim és mi az, amit a fiúk jobban kedvelnek bennem. Eddig sajnos mindig sikerült elérnem, hogy megsértődjenek rám, magamra hagyjanak, nekem essenek és kiközösítsenek. Pedig nem éreztem úgy, hogy jogos és mikor meséltem másoknak, ők is azt mondták, hogy ez nonszensz. Egyszerűen vagy a humorom okoz konfliktust, vagy úgy érzem, mintha lenéznének engem valami miatt, gyakran úgy érzem, túl "ormótlan" vagyok a többi lány számára viselkedés és kinézet szempontjából is, pedig a férfiak szerint nőies vagyok és nem olyan hatalmasak a különbségek.
Az is baj, hogy a nők szemében sok gesztusom illetlen vagy nőietlen, amit szintén nem értek, mert mások nem tartják annak...
Nem vagyok egy törékeny királykisasszony és kevés dolgon húzom fel magam vagy akadok ki, de nem gondolnám, hogy emiatt van az ellenszenv. Szerintem sok olyan lány van, mint én, de ők meg elfordulnak tőlem, mert megvannak a maguk körei.
Az egyetlen lány, aki jóban van velem, nagyon elvont. Nem akart velem edzeni jönni, meg nagyon fura dolgai vannak (nem mos hajat, nagyon környezetbarát és néha már kellemetlen a naturalizmusa), nem igazán érzem magam jól vele, mert nincs sok közös pont az egyetemen kívül.
Neked ezt ismeretlenül, ilyen minimális infóval, ráadásul csak a te szemszögből elmeselve senki sem fogja tudni megmondani.
Két fajta válasz van, amit kaphatsz ennyiből:
- ez azért van mert minden lány hülye p icsa, és a lányok alapból képtelenek barátságra bla bla
- mindenben te vagy a hibás, teperj jobban
Mindkét fajta válasszal segget lehet törölni.
Én idősebb vagyok mint te, de kottára ugyanebben a helyzetben vagyok és voltam világ életemben. Ugyanezeket az indokokat sztorikat tudnám leírni én is. Egyszerűen rájöttem, hogy 0 azaz 0 közös pontom van a nők 99százalékával és ez egy idő után már valamelyik félnek terhes lesz.
Nyilván van olyan ember aki értékeli ezt a fajta humort, diskurzusokat satöbbi, hát neked több sikert kívánok mert nekem 33 év alatt nem sikerült ilyet találni nőben a férfiak meg általában többet akarnak az meg azért gáz. Szóval good luck!
Szerintem igen, megvan. Inkább magam felé nem érzem ezt. Legutóbb, mikor próbáltam jóban lenni pár lánnyal, egy egyszerű kérés (tegyük át a két nappal későbbi találkozót délelőttről estére, mert dolgozom) akkora hisztivel végződött, hogy végül ellógtam a munkából a megbeszélt időpontra, ahol aztán kiderült, hogy egyedül én csináltam meg azt, amit kértek és még órákon át kínlódnánk ott olyan dolgokkal, amikhez ott sem kell lennem, aztán mikor ezt szóvá tettem az eset után, hogy légyszi, ilyet legközelebb ne, csináltak egy másik beszélgetést és azonnal kiközösítettek. Aztán megkaptam, hogy képzeljem, ők is dolgoznak és ez a találkozó állítólag napokkal korábban meg lett beszélve, miért nem figyelem a beszélgetést és miért várom, hogy mindenki igazodjon hozzám. Ez egy egyetemi csoportfeladat volt. Aztán mivel kirúgtak onnan, csatlakoztam egy másik csapathoz, ahol 3 fiú volt és egy másik lány, ők meg tök rugalmasak voltak és ki is akadtak, hogy mi volt ez a reakció a csajoktól...
És ők is bénáztak egy csomót, de végül tök jó hangulatban telt az egész és sikeresen el is végeztük a feladatot maximális pontszámmal.
Az a baj, hogy ha vannak is kedves lányok, akik számomra szimpatikusak, úgy megvan a kis baráti körük és az elfoglaltságuk én meg nem akarok needy kullancsként rájuk tapadni, hogy barátkozz velem. Persze kedves vagyok és közeledek hozzájuk, de inkább csak kedves ismerős szintig jutunk, akik nem töltik együtt a szabadidejüket, mint a barátok.
#4 ezt maximálisan át tudom érezni. Ráadásul a fiúk felé most azért sem nyitok, mert nem akarom, hogy a párom mellett rosszul vegye ki magát a helyzet. Úgyhogy eléggé elszigetelve érzem magam, hogy az egyik oldal nem nyitott rám, a másik oldallal meg vigyázni kell, mert gyakran csak én tartom a keretet, ők meg mást is beleképzelnek... :/
Talán majd változik, de ha nem, hát nem.
Köszi :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!