Ki lehet bírni az egyetemet barátok nélkül? Hogy nincs kihez szólni?

Én kibírtam, akivel jóban lettem onnan az az egyetem után let, ami vicces. Egyedül ebéd, egyedül mászkálás....nem olyan gáz, mondjuk nekem volt másik sulim vag ymunkahelyem mellette, meg hobbim amit msokkal csináltam szal így nem vágott földhöz.

Amúgy vissza lehet jutni az életbe, pláne 2 év alatt, de szerintem magadon dolgozz először, mindenkit csak annyira lehet szeretni, amennyire magát szerethetőenk tartja, mert aki magáról nem hiszi hogy az az mindne kapcsolatában gynaakodni fog, hogy nem is kedvelik igazán, hisz miért tennék? Emelkedj lelkileg, hangulatilag a sok aprósággal, hála napló és egyebek amit iylenkor ajánlani szoktak, olvass pár dolgot pszichológia önismeret témakörben, pár hét hónap alap jobb lesz a hangulatod nagyon apránként, és akkor hívogatóbb leszel te magad is, d emár nem is fog másoktól függni hogy jól érezd magad

Nem mondom, hogy nem lehet kibírni, mert muszáj. Viszont biztosan nagyon rossz, ebben egyetértek.

Én gólyaként nem ismertem senkit sem az egyetemen, teljesen egyedül mentem oda, nem volt velem egy ismerősöm vagy barátom sem, nem voltam gólya táborban sem, kollégiumban is teljesen ismeretlenekkel kerültem egy szobába (más karról és szakról). Szóval az első nap én úgy mentem be az egyetemre, hogy fogalmam nem volt, hogy ott majd mi fog történni és kikkel fogok találkozni. Aztán azt vettem észre, hogy már megvannak a kis "klikkek", hogy így mondjam pl. gólya táborból ismerték egymást vagy mondjuk egy városból vagy középiskolából jöttek vagy már régóta barátok voltak. Aztán később a kollégium, az egyetem, közös órák stb. még inkább összekovácsolták ezeket a kis társaságokat. Így eleve nagyon nehéz volt, mert már senkinek sem kellettem úgymond, mindenkinek megvolt a saját kis kezdetleges baráti köre. Végül egy lánnyal jóban lettem és azóta is tulajdonképpen egyedül ő van, akivel normálisan szoktunk beszélgetni és akár egyetemen kívül is találkozunk. Ez is jó dolog és már ennek is örülök, de nyilván nem mindig tudunk együtt lenni, mert külön-külön is vannak óráink, más az órarendünk, már szakosodtunk is. Ha ő nincs ott, akkor én is csak egyedül ücsörgöm, olvasok, tanulok, sétálgatok, messengeren beszélgetek a barátaimmal, egyedül megyek mindenhová. A többiek között nem találom a helyem, sokakkal nem vagyunk szimpatikusak egymásnak vagy nincsen bennünk semmi közös és olyanok is vannak, akik pedig nem barátkoznak senkivel sem. Segítséget én is tudok kérni bárkitől, ilyen szokványos egyetemi dolgokról is lehet váltani pár szót egy-két emberrel a szünetekben unaloműzőként, de értelmesen és tartalmasan beszélgetni csak azzal az egy lánnyal tudok. Nekem ez sokszor kevés, mert tényleg sokszor túl monoton és unalmasak a hétköznapok vagy éppen túlságosan egyedül érzem magam, a kollégiumban is mindig idegenekkel vagyok együtt. Sokan csak kihasználják az embert, mert kell a jegyzet, a házi, írjam fel a jelenléti ívre stb... Ha valakinek ezt megemlítem, akkor mindig jön, hogy "de hát tanulni jársz oda, nem", "nem ezzel kell foglalkozni, a diploma a lényeg" stb., de szerintem ez nem így működik vagy legalábbis én nem tudom így kezelni. Persze, tanulok és ezért járok az egyetemre, de minden napom így telik, kevés szabadidőm is marad az egyetem mellett és szeretném jól érezni magam ezalatt a három év alatt.

az én egyetememen gólyatábor sincs, meg amúgy még kedvesek is az emberek, de nem tudok mit kezdeni egy kupac beszűkült, unalmas kisgyerekkel, akinek az a legizgalmasabb témája, hogy négyest vagy ötöst kapnak-e, és milyen sokat jegyzeteltek baromságokat. (kicsit kényszerből vagyok egyetemen, nem izgat a dolog, csak nem bírom anyámat sírni látni, neki meg nagy álma a diploma)

nekem is kinn vannak barátaim a való életben, azt a néhány órát meg simán kibírom nélkülük is. különben is, chatelhettek, vagy játszhatsz mobilon, rajzolhatsz, olvashatsz, csak le bírod kötni magadat társaság nélkül is.