Létezik őszinte, mély, hosszan tartó, igaz barátság?

Létezik, de ez általában nem egyik napról a másikra alakul ki. A két legjobb barátnőmet több, mint 20 éve ismerem. Eleinte csak baráti társaságban találkoztunk, aztán egyre jobban megismertük egymást, sok közös élményt szereztünk. Közben voltak költözések, egy ideig külföldön is volt mindkettő, de tartottuk/tartjuk a kapcsolatot a távolság ellenére is (személyesen is).

Szerintem a legjobb, ha sok emberrel találkozol, rendszeresen társaságba jársz és nyitott vagy, figyeled, kivel vagy egy hullámhosszon, kivel tudsz jókat beszélgetni úgy, hogy abba sem akarjátok hagyni. Aztán lehet közös programokat szervezni, elhívni vendégségbe másokkal együtt, később pedig eljuthattok arra a szintre, hogy rendszeresen keresitek egymást és kettesben is találkoztok. Fontos a kölcsönösség, hogy ne csak te keresd meg őt, hanem őt is ugyanannyira érdekelje, mi van veled.

Néha az élet spontán is hozhat barátokat, pl. munkatárs, valamelyik családtagod új partnere, a párod ismerőse személyében.

És hogy mit tehetsz, hogy ne legyél sok? Ne erőltesd a találkozást, ha épp nem ér rá, ne akarj túl gyakran találkozni vele rögtön az elején (várd meg, hogy ő is keressen, elhívjon valahová), ne tárd fel rögtön a legféltettebb titkaidat, ne panaszkodj sokat, ne szidj neki másokat. Először ismerjétek meg egymást, idő kell ahhoz, hogy kialakuljon a bizalom. Utána majd lehet mélyebb témákat boncolgatni.

"Ha szerinted létezik akkor rengeteg embernek miért Nincsen? Miért csak felszínes érdek barátok? Na?" Ennyi erővel mi is megkérdezhetnénk, hogy ha nem létezik, akkor rengeteg embernek mégis miért van? Nekik miért sikerül, ami neked nem, te mit csinálsz rosszul az emberi kapcsolataidban? Na?

Létezik, de sok idő kell, hogy kialakuljon. Nekem azok a barátságaim maradtak meg csak hosszútávon, ahol a közös élmények mellett megvan a hasonló értékrend, hasonló humorérzék és a kölcsönösség.

Kozepso csoportban nyáron volt indiantabor az oviban. Aki abba az oviba jart de mar elballagott, viszajohetett taborokba. En kiscsoportos voltam. Volt egy sorversenyes feladat, es egy elsős fiu ellen versenyeztem. Hagyott nyerni. Ez szimpatikus volt. Nagyon a baratja szerettem volna lenni, de volt egy ,,barati" tarsasagom, akik ezt lehetetlenne tettek. Utana nem is talalkoztam a fiuval. Utana 5.ben, amikor kisgimis lettem, egy sulis ,,csoporton" belul megismertem újra (persze nem emlekeztunk egymasra). Egyre tobbet beszelgettunk, szinte teljesen osszenottunk. Bar 4-5 ev van koztunk, de nem lehet eszrevenni. Apam helyett apam, fiverem helyett fiverem, legjobb baratom, van hogy a pasim. Arra hogy ovibol ismerjuk egymast nemreg jottunk csak ra.

Bar lehet, mar tobb mint baratsag, de ezt nem mondjuk ki. Ez most r***ncosnak fog tunni, de tok sokszor van hogy olelkezve alszunk, az oleben nezek filmet, tok sokszor megsimogat, taborban egy satorban aludtunk, de en megis BARATSAGnak erzem. Es szerintem ez nagyon sokaig ki fog tartani

#9es vagyok.

Es mindent megosztunk a masikkal. Hogyha latok valami jo pasit, azt o tudja, ha valakit jo csajnak talal azt en is tudom.

Voltak nagy veszekedeseink, de ket hetnel tovább nem tudtunk rosszban lenni. Es tényleg mindenben