Miert válhat egyik pillanatrol a másikra egy baratbol ellenség?
Jópárszor átéltem már ilyet életem során... Az lehet az egyik oka, hogy másfelé kezd el nyitni az illető, érdeklődési köre megváltozik, az emberek is, akik körülveszik. Engem erről elfelejtett értesíteni, csak a tőlem megtudott, bizalmas információkat osztotta meg pletykaterjesztő, kavaró illetővel, aki imádott mások magánéletében kutakodni, bárkiről bármit elterjeszteni. Én azt megértem, ha valaki megváltozik, ha valaki úgy érzi, már nem kívánja tartani a kapcsolatot a másik féllel, azt nem értem, miért nem egyenesen vele közli ezt. Nem értem azt se, hogy a változását oly módon akarja igazolni, hogy a másik félről mindenfélét mondogat és folyamatosan hangoztatja: "ő már nem olyan mint a másik fél, mert ő megváltozott", ha megváltozott volna, nem érezne egyfajta önibazolást abban, hogy a másikat ilyen módon besározza. Persze hozzám is jött a pletykafészek hogy hú akkor most én is mondjak valamit arról, aki ilyen csúnyán pletykálkodott rólam, de én nem mondtam semmit.
Nehéz elengedni, elfelejteni az ilyen dolgokat... Nagyon fájdalmasak ezek. Nekem például többek közt ezért is nehéz megbízni, megnyílni mások előtt...
Velem is 5-6 év után történtek ezek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!